A szombathelyi egyházmegye zsinati könyve (Szombathely, 2000)
XV. Az Egyházmegyei Karitász
XV- AZ EGYHÁZMEGYEI KARITÁSZ Teológiai megfontolások Bevezetés 408. A kereszténységnek mint a szeretet vallásának lényegéhez tartozik, hogy keresse azt az életmódot, amelyben a szeretet a legtökéletesebb mértékben megvalósítható. Nem feledkezhet meg a Szentírás szaváról: „Aki szeretetben él, Istenben él, és Isten őbenne”;228 és a krisztusi küldetésről: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymást”.229 Isten azt kívánja tólünk, hogy azt a szeretetet, amellyel O szeret minket, azáltal viszonozzuk, hogy továbbadjuk embertársainknak, különösen is a szegényeknek és a rászorulóknak. Nem véletlen, hogy az utolsó ítéletkor elsősorban az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit írja javunkra, illetve számon kéri tőlünk. Bizony mondom nektek, amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek; Amit a legkisebb valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.230 409. Az Apostolok Cselekedetei és Szent Pál levelei egyértelműen igazolják, hogy az egyház az igehirdetés, az istentisztelet (szentségek kiszolgáltatása) mellett mindig fontos kötelességnek tartotta a szeretetszolgálatot (karitatív tevékenységet). 410. A Szentírás tanúsága szerint a keresztények jótékonykodása nem csupán privát buzgólkodás volt, hanem kezdettől fogva közösségi jelleget öltött. „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt, egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt... Nem akadt köztük szűkölködő... mindenkinek adtak a szükséghez mérten.”231 228 1 Jn 4, 16 229 Jn 14, 35 230 vö. Mt 25, 31-46. 231 vö. ApCsel 4, 32-35.