A szombathelyi egyházmegye zsinati könyve (Szombathely, 2000)

XII. Az egyházi vagyon és annak kezelése

124 Az egyházi vagyon és annak kezelése 349. A papok ügyeljenek arra, hogy legyőzzék a kapzsiság kí­sértését, szívük ne tapadjon rendetlenül az anyagi javakhoz, és még la­kásuk is hivatásukhoz illő legyen. „Lakásukat úgy rendezzék be, hogy oda senki se féljen belépni, és még a szegény ember se érezze magát feszélyezve benne.”207 350. Az egyházmegyei és a plébániai apostoli tevékenység kö­rébe tartoznak azok az eszközök, amelyek szükségesek a hitoktatáshoz, az igehirdetéshez és a segítő szeretet gyakorlásához. Ez utóbbit Jézus külön is számon kéri tőlünk: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”208 351. Mindezen feladatok megvalósításához szükséges, hogy az egyház a meglévő anyagi erőforrásait gondosan őrizze, s mindent meg­tegyen azért, hogy a korábban jogtalanul elvett javait a törvények által biztosított módon visszaszerezze. 352. A püspököknek ugyanakkor figyelmeztetni kell a híveket, hogy az ő kötelességük gondoskodni arról, hogy papjaik számára meg­legyenek a tisztes és állásukhoz méltó életfeltételek.209 Helyzetkép Ingatlan ügyek 353. Az egyház anyagi helyzete az utóbbi évtizedekben nagy mértékben megváltozott. A nagy egyházi javadalmak megszűntek, és az ún. célvagyon hiányában kérdésessé vált egyházi intézményeink fenn­tartása. Az egyház a régi kegyúri rendszer idején nem szorult rá a hívek nagyobb mértékű anyagi támogatására. Emiatt egyes helyeken még a mai szükséghelyzetben is hiányzik híveinkből az egyház támogatásával kapcsolatos kötelesség- és felelősségtudat. 354. A lelkipásztorok felelősek azért, hogy a templomaikban és a plébánia területén lévő értékes felszerelésekből és műalkotásokból semmit áruba ne bocsássanak, és akadályozzák meg, hogy ezek az érté­207 PO 17 208 Mt 25, 40 209 PO 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom