Toronyi Németh István: Szombathely ünnepe 1947. szeptember 7-8. (Szombathely, 1947)
soha nem akadt fenn. Nevük kitörölhetetlenül be van írva a székesegyház falaiba. Mikor azonban hálásan emlékezem meg a különféle segítségről, mégis azt kell hangsúlyoznom, hogy az erkölcsi és kegyelmi erők mutatták meg, mit tud a katolikus újjáépítés Isten kegyelmével. Áll a templom, de csak akkor marad meg a jövőben, ha lelkűnkben is felépítjük az Isten templomát. A kőből épített istenháza és lelkűnknek temploma olyan szoros kapcsolatban van egymással, hogy egyik a másik nélkül nem maradhat meg. Minden templomnak cementnél és kőnél erősebb fenntartója a lelkekben épült Isten temploma. Azért figyelmeztetlek benneteket az Apostollal: Ti is, mint élő kövek épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. (I. Pét. 2, 5.) A székesegyház kitárta kapuit. Amikor bejöttünk, ujjongó ének és könnyező sírás töltötte be, mint a fogságból hazatért zsidók templomépítési ünnepét. Visszagondoltunk templomunk elveszett szépségeire és megsirattuk. Rágondolunk az újjáépült templom kegyelmi hivatására és örülünk neki. De megemlékezünk azokról is, akik a székesegyházzal együtt áldozták fel életüket, kezdve a székeskáptalan két érdemes tagjától, a félezer áldozaton keresztül a legkisebb gyermekig, akik az első vasárnap szentáldozásának kegyelmével mint aprószentek, engesztelésül léptek Isten oltára elé. Hozzátok fordulok, vértanú lelkek: ne szűnjetek meg Isten zsámolya előtt közbenjárni, hogy könyörüljön meg rajtunk az Isten. Mi szövetséget akarunk vele kötni Szűzanyánk keze által, segítsen meg, hogy újjáépíthessünk mindent ezen a földön: templomainkat, otthonainkat, iskoláinkat. De újjá akarjuk építeni egész életünket, hogy ne legyen benne többé gyűlölet, harag, irigység, szemérmetlenség, széthúzás, hanem legyen meg a társadalmi és nemzeti életben Istent kereső és Istenben egymásra talált lelkek egysége. így teljesedik karácsony éjtszakájának angyali ígérete: békesség lesz a földön minden jóakaratú embernek." b) Az Ifjúság ünnepe Te Deum zárta be a templomszentelési misét. A hívek távoztak, hogy helyet adjanak a tanuló ifjúságnak, mely az épület mögött, a római provincia és a Szent Quirinus-bazilika romjai körül gyülekezett. Diákfíúk és leányok hosszú sorokban vonultak fel tanítóik vezetésével. A téren szorongó tömeg gyönyörködött a festői me-20