Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)

WERNER ALAJOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA - Zeneszerzői munkássága

ZENESZERZŐI MUNKÁSSÁGA „A Schola Cantorum Sabariensis nov. 17-iki egyház-zenei hangversenye a szombathelyi kereteket szélesen megha­ladó egyetemes jelentőségű, magyar mű­velődés-történeti dátum. -Műsorukon ezúttal nem a klasszikus polifónia örök mestereinek (Palesztiná­nak és követőinek) művei szerepeltek, hanem Werner: Szent Márton miséje és Canticum David c. kóruskompozíciója - s így az érdeklődés kutató reflektora a kó­rus kifinomult, bensőséges és gazdagon színezett előadóművészete mellett, első­sorban a kiváló és valóban apostoli mun­kát végző dirigens alkotó képességeinek erejét, titkait és rejtett tüzeit kereste. Werner miséje valóban nagyon becsü­letes, értékes és mélyenszántó művészi alkotás, amely horribilis nehézségei, ágas-bogas intonálási és ritmikai problé­mái mellett is megérdemelte a betanítá­sára fordított nagy idő- és energiameny­­nyiséget. Ezt a misét olyan ember írta, akinél a Musica sacra művelése nem »megfontolt szándék«, vagy alkalmi atti­tűd, hanem mélyről fakadó, őszinte, mondhatnánk: orgánikus szükséglet. En­nek a misének legnagyobb ékessége az őszinte, vallásos, áhítatos hang, amely mentes minden világi hiúsági effektustól. Az ő miséje nem »hangverseny-mise«, mint mondjuk Beethoven: Missa solem­­nis-e (hangversenyteremben el sem tud­juk képzelni), hanem valóban arra van hivatva, hogy a hallgatók lelkét közvetle­nül a templomi istentisztelet alatt tegye fogékonnyá az isteni megváltás és áldo­zat titkának átélésére és befogadására. Inspirációja rokon a legnagyobb egyhá­zi zenei kinyilatkoztatások örök mintái­val: az ősi, gregorián és Palesztrina-stí­­lus megszentelt hagyományaival, de ben­ne van a mai alkotási folyamatok hang­nemkezelési módjából is néhány olyan impresszió, amely szinte a modern, sokat emlegetett atonalitás határait súrolja. Nemcsak általánosságban követi és mélyíti a liturgikus szöveget, hanem ap­ró részleteiben is mindig aláhúzza és ki­domborítja annak rejtett drámaiságát és szinte vizionális erővel igyekszik azt fel­tárni és sugalmazni minden hívők lelki kenyerévé és italává. A mód, ahogyan ezt teszi, ahogyan rezdületről-rezdületre követi érzéseinek mágikus erejével az ol­táron rejtelmesen kiteljesedő, szent akci­ót: a legtisztább, legnemesebb művészi és költői elmélyedés áldott óráinak illatát őrzi és sugározza, és olyan értékké össze­­geződik, amely ennek a műnek időálló megbecsülést biztosít. Helyenként ez a minuciózus, elmélyedő törekvés (különö­sen a credo gyors egymásutánban válta­kozó szövegrészeinél) már-már a zenei gondolat folyamatosságának és egységé­nek rovására megy, mert apróra differen­ciálódott lélekdarabokká tagolja és zúzza a zenei folyamat egységes menetét. Vi­szont óriási egységbe borul és szinte ele­mentáris erővel hat, éppen a Credo vé­gén a hit erejének az a mindent elöntő dinamikája, amely a záró ámenben, mint egy mindent elsöprő erőlavina zúdul alá és tesz vallomást megingathatatlan bizo­nyosságáról. Ilyen hatalmas áment keve­set komponáltak! Tanulmányainak alapossága és ko­molysága, érzéseinek és szépségkeresésé­nek egész világa megóvta alkotás közben minden banális fordulattól, édeskés, ér­zelgős dallammintázástól. Még a Bene­­dictusnál is, ahol a legtöbb zeneszerző valamilyen szentimentális elernyedésbe szokott eltévedni, milyen nemesen előke­lő és érzelmes (de nem érzelgős!) az ő vi­lága. Itt a Benedictus világa a jóság vilá­ga! A magyar egyházi zenei irodalom és művészet ezt a művet legszebb értékei között könyvelheti el. Tudjuk, hogy az újabb egyházi zenei törekvések kíméletes és mérsékelt művészi eszközökkel igye­keznek kifejezést adni a nemzet egyéni­ségének is, amennyiben régi magyar népi énekeinket is megszólaltatják és népi motívumokat feldolgoznak a mise maga­sabb formáiban is. Werner muzsikája ez­zel a lehetőséggel nem él, hanem végig megmarad az egyházi zene egyetemes rendjénél. Olyan törekvések, mint akár Liszt miséiben, akár az újabb alkotások némelyikében mutatkoznak, őt nem de­40

Next

/
Oldalképek
Tartalom