Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
WERNER ALAJOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA - Munkássága - Szakirodalmi tevékenysége
SZAKIRODALMI TEVEKENYSEGE vatalos a zenei nyelvét is, a latint, s kifejti, milyen esetben használható az. Szól a honi nyelv liturgiában betöltött szerepéről, különös tekintettel a népénekre. A következő fejezetekben többek között ismerteti az egyházi kompozíciók sajátos formáit (pl. Kyrie, Credo, Gloria stb.). Bemutatja a liturgia énekes szereplőit, a szóló- és karéneket, a férfiak és nők megszólalásának lehetőségét. Olvashatunk a zene terjedelmének korlátáiról, a szertartások alatt alkalmazható zeneeszközökról, végül az egyházi ének tanításának módjáról. A könyv függelékében az egyházi zene újabb, a XI. Pius által 1928. december 20-án kelt az Apostoli constitucio a liturgiáról, a gregorián ének és az egyházi zene fokozottabb műveléséről című dokumentuma olvasható.3 A kiadvány megjelenését követően hamarosan megjelentek a recenziók is. Az ismertetések vázolják a könyv legfontosabb tartalmi elemeit és néhány mondatban bemutatják az ifjú szerzőt is. Mit tartottak fontosnak, a recezensek? Elsőként Havass Imre ismertetéséből idézünk néhány gondolatot.4 „... a tudós elmélyedésével, az oktató tanár lelkiismeretesen alapos szaktudásával és az aktív zenész lobogó muzsikaszeretetével írta meg a musica sacra heroikus küzdelmét, kezdetben az egyetemes zenekultúra terjesztése érdekében, majd később már győzelmes önvédelmi harcát éppen a túltengő világi muzsikának az ő sajátos területén való erőszakos térhódításával szemben... Ha egy műre alkalmazható a banális »hézagpótló« jelző, úgy ez a könyv valóban évtizedes hiányokat pótol a musica sacra igen gyér irodalmában. Pedig az egyházi zene elemeinek, főleg a gregorián és a klasszikus polifónia tudományának elméleti és gyakorlati ismertetése egyáltalán nem elhanyagolt ága a magyar főiskolai zeneoktatásnak”. Erre - mármint a zeneoktatásra -, teszi hozzá a szerző, a legfőbb garancia Kodály személye és munkássága. Gyük Pál szerint5 „...legalább 1903 óta, mikor X. Pius rendelete megjelent, tudnia és hirdetnie kellett volna minden katolikusnak, főleg az egyházzenei köröknek, hogy az egyháznak nemcsak a tanítása szent, hanem szentséges annak éneke, zenéje is, a musica sacra. A krisztusi anyaszentegyház ismertető jegyei közé kell sorolnunk, mégpedig igen előkelő helyen azt is, hogy egyedül a katolikus egyháznak van sajátosan a zene óriási birodalmában szeráfi régiókba különült világa, amely magasztosságával és fenségességével édes testvére az angyali karok háromszoros szentjének. ...ez a vallási és egyházzenei program sem külföldön, sem nálunk nem bírt általánosan elterjedni. A magyar egyházzenei körök életét megnehezítette, s talán egyik-másik balítéletét és művészietlenségét menti is az a körülmény, hogy a pápa 29 szakaszból álló egyházzenei törvényének a magyar liturgikus irodalomban nem akadt pragmatikus magyarázója.” Majd a szerző személyét mutatja be, s ezután így folytatja Gyük Pál az ismertetést: „...szakszerű és kedves fejtegetéseivel, színes kor- és jellemképeket rajzoló előadásával, amelyet itt-ott aranyos humora is fűszerez, egyszerre meg tudta szerettetni tárgyát, az egyházi zene római törvényeit. ...Azt a célját, hogy felrázza a katolikus zenével szemben szunnyadó öntudatunkat, és rádöbbentsen mindnyájunkat arra, hogy mekkora művészi értéket nélkülöztünk a felszínesért és sekélyesért - feltétlen eléri. Werner tudáson és szereteten alapuló pedagógiája e könyve révén - meg vagyok róla győződve - országszerte üdvös eredményeket ér el. Az egyházi zene három fő irányát, a gregoriánt, a polifóniát és a népéneket Werner történelmi szempontból taglalja, az egyetemes zenetudós nagy szemszögeiből, a képzőművészetekkel vont pár29
