Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
WERNER EMLÉKEZETE
WERNER EMLEKEZETE legritkábban fogadott el, de akkor is csak pár kortyot - mondjuk névnap, karácsony, húsvét ünnepén. ...„kivesézett” bennünket, ha a szentbeszéd felépítése, mondanivalója nem volt megfelelő'. Egy alkalommal a Veni Sancte szentbeszédre ezt mondta, amit káplántársam mondott a gyerekeknek és a szülőknek: Ezt az iskola igazgatója is elmondhatta volna. Egyszerűen, érthetően kell beszélni - szokta volt mondani... SZATMÁRI JÓZSEF, Ikervár Azt hiszem, mások is megírták az „óra-kalandját”. Akkoriban a papi otthonban lakott. Késő éjszakai órában a szeminárium folyosóján találkozik Géfin rektor úrral. Annak érdeklődésére elmondja, azért jött fel, hogy megnézze hány óra van. Amikor a rektor úr megtudja, hogy nincs órája, megajándékozza egy zsebórával. Néhány hét múlva ugyanez a történet megismétlődik. Hát az óra? - kérdésre azt válaszolja: valakinek nagyobb szüksége volt rá, neki ajándékoztam. Más. Tavaszi napsütéses időben sárcipőben jelenik meg az előadáson. Érdeklődőnek megvallja: lyukas a cipője, nem volt akkoriban miből megtalpaltatnia. Nem volt, mert mindenét elajándékozta. Engem mindig meghatott lakásának egyszerűsége. A szemináriumi szobában a kispapi bútorokon kívül egyetlen ékessége a zongorája volt. Egy alkalommal bemegyek hozzá. Otthon van, mert hallom a zongorát. Kopogok egyszer, kétszer, választ nem kapok. Benyitok, a zongoránál ül, nem vesz észre, annyira belemerült a játékba. Amikor egészen közel mentem hozzá, mintha álomból riadt volna fel, úgy meglepődött jelenlétemen. Amikor figyelmeztették a túlhajszolt munka ártalmaira, azt válaszolta: „Nem kell mindenkinek végelgyengülésben meghalni.” Nagyon jól emlékszem egy óra alatt elhangzott figyelmeztetésére. Helytelenítette a sok plébánián tapasztalt visszásságot. Misét fizetnek a papnak. Ha sokat fizetnek, az énekel. Ha keveset fizetnek, nem énekel. A pap nem zenegép! Énekelje a misét a szép ünnepeken, de sohasem azért, mert megfizették. DR. SZÉKELY LÁSZLÓ, Szombathely Hogy képességei fejlődjenek, kieszközöltem számára, hogy a prágai Emmaus bencéskolostorban tölthessen pár hetet, s ismerkedhessék meg jobban a gregorián énekkel. Olvasnivalónak adtam neki Förster: Christus und das menschliche Leben és Keppler: Mehr Freude c. könyvét. Nem akadályozta, hogy a könyvek német nyelvűek voltak. 1925-ben, a szentév nagyböjtjében a szombathelyi kispapok mind eljutottak Rómába, köztük Werner is. 1933-ban öt hónapot töltöttem a római Magyar Akadémián, a Falconieri Palotában, amely Wernert is befogadta. A papi osztálynak dr. Luttor Ferenc volt az igazgatója, néhány éven át nála is kosztoltak a papok. Havonta találkoztak nála az éppen Rómában tartózkodó papok, ott tanuló magyar papnövendékek, egy kis ozsonnára. Külön kis kápolnája is volt az intézetnek, ahol naponta miséztek azok a papok, akik nem vállaltak napi misézést az örök város egyéb templomaiban. A hónapok első péntekén recollectióra gyűltek egybe a magyar papok, ilyenkor egyikük tartott elmélkedést. Egyszer, emlékszem Wernerre került a sor, Ó kb. arról beszélt, hogy azt a szerepet kell betöltenünk, amelyet Isten nekünk szánt, ha mást végzünk, azok grandes passus extra viam. Werner szinte idő-uzsorás volt. Rengeteget dolgozott. Karkáplán volt a Lateránban, hallgatta az előadásokat. Külön éneklési órákat vett egy professzornál, akinek - ha jól emlékszem - Gigli is tanítványa volt, akihez csak protekcióval és drága díjjal lehetett bejutni. Szeretett késve jönni a vacsorákra, mikor már szétoszlott a társaság, mert az ideje drá-124
