Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
A SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS TÖRTÉNETE - Állomások
ÁLLOMÁSOK Schola megmaradt tagjait és kiegészítette velünk, a Püspöki Iskola kiválasztott tanulóival, hogy az újjáépülő' templom számára a kórust is újjászervezze. A két karnagy összehasonlítására — bár Werner Alajost még scholistaként is láthattam, később pedig személyesen volt alkalmam vele találkozni - nincs módom, nem is lenne értelme. Radvány Mihály tudatosan ápolta velünk együtt »Lojzi bácsi« hagyományait számtalanszor hivatozott rá, különösen akkor, amikor a Székesegyház újraszentelésének ünnepére készültünk és tudtuk, hogy meg fog hallgatni minket. Lelkesen tanultuk erre az alkalomra írott műveit is. Radvány Mihály egyéniségéhez nem illenek azok a szuperlatívuszokban megfogalmazott, már-már misztifikáló jelzők, amelyekkel kétségtelenül méltán illetik a régi scholisták Werner Alajos személyét. O már külsó' megjelenésével is valami titokzatos aurát teremtett maga körül. Miska bácsi férfias, Richárd Wagnerre emlékeztető' arcvonásai, atletikus termete tekintélyt sugárzott, de magatartásával - kellő szigor mellett - szeretetteljesen fordult felénk. Szakmai, művészi felelősségünket azzal ébresztette fel, hogy felnőttként kezelt minket. Ugyanakkor arról sem feledkezett el, hogy még valóban gyerekek voltunk. Kollektive »fiúcskák«-nak szólított minket, de számon tartotta az egyének különböző képességeit, hajlamait, személyiségi, családi, sőt anyagi problémáit is. A komoly munka mellett a játéknak is teret engedett: próbakezdés előtt labdát dobott az udvaron zajosan gyülekező nebulók közé, sőt időnként a püspökkerti sportpályán szabályosan meccset is játszottunk. A sikeres próbák, szereplések jutalma - szóbeli dicséret mellett - hatalmas dobozból osztogatott cukorka volt. Karácsony előtt - Kovács Sándor püspök úr jóvoltából - kakaós-kalácsos uzsonnában volt részünk (1947-ben!), amelyen a püspök atya személyes jelenlétével is megtisztelt minket. Néhányan szinte mindennapos látogatók voltunk szemináriumbeli, majd az idős papok otthonában fenntartott lakásán és segítettünk a kőnyomatos kottasokszorosítás sziszifuszi munkájában. Radvány Mihály papi mivoltában is példamutató volt. A szülőktől tudtuk meg és tiszteltük a szovjet bevonuláskor tanúsított hősies magatartása miatt is, amelyért csaknem az életével fizetett. Példája nyomán néhányunkban a papi hivatás gondolata is felébredt (számomra ekkor a karnagyi és a papi pálya természetes módon kapcsolódott össze). Scholistának lenni - az egyházi szolgálattal járó alázat mellett rangot jelentett, kellő öntudattal járt, amely azonban kizárta az elkülönülő, kirekesztő magatartást. Lelkes tagjai voltunk a Szívgárdának, büszkén hordtuk a kiscserkész egyenruhát, versengtünk a ministrálás lehetőségéért nemcsak a székesegyházban, hanem a »kültelki« (pl. a szalézi) templomokban is. (A latinul tanuló püspökistákat mindenütt szívesen fogadták!) Minden igyekezetünkkel azon voltunk, hogy a Schola két évi háborús szünet után híréhez és hagyományaihoz méltóan éledjen újjá. Természetes, hogy a repertoár nagy részét karnagyunk a háború előtti időkből, sőt a werneri korszakban tanult művekből újította fel, amelyeket a régi tagok jól ismertek. De számunkra minden új volt. Mai szemmel és 36 évi szakmai tapasztalat birtokában is bámulatra méltó, hogy alig egy év alatt milyen mennyiségű és színvonalú műsort sajátítottunk el. íme a repertoár darabjai, amelyeket emlékezetemben megőriztem, és amelyekről biztosan tudom, hogy először a Schola próbáin ismerkedtem meg velük: A reneszánsz egyházzenei irodalomból: Palestrina: Gallus: Casciolini: Lassus: Missa Papae Marcelli O quantus luctus O vos omnes Ecce quomodo moritur Sacris solemnis Salve Regina Jubilate Deo 99
