Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

3. rész: Mit tudhatunk még a Brenner-gyilkosságról - V. Fejezet. Összegzés és zárszó

V. Fejezet Összegzés és zárszó Mi tehát az elfogadható - s ez idő szerint bizonyítható - tényállás? Ha összegezzük az ítéletek (hatályon kívül helyező végzések) kritikája során elmondottakat, összevetjük az egyéb forrásból eredő, valamint a helyszín és a sértett ruházatának megtekintése során szerzett információkkal, jelenlegi isme­reteink szerint az ügyben az alábbi tényállást állapíthatjuk meg: Brenner János káplán a hitoktatásban és más lelkipásztori feladatainak ellátá­sa során a rábakethelyi plébánia területén igen kedvelt és eredményesen műkö­dő pap volt. A gyilkosság előtt - pontosabban ma már nem tudjuk az időpontot meghatározni - Brenner János ellen életveszélyes támadást hajtott végre leg­alább két ember, amikor is egy erdei úton igazoltatást színlelve meg akarták ál­lítani, majd, amikor Brenner észrevette, hogy az igazoltatás színlelés elmene­kült, miközben motorkerékpárja elé farönköket dobáltak. Az eset után Prazsák Mihály állami egyházügyi előadó el akarta helyeztetni a jól működő káplánt, de ő nem vállalta az áthelyezést. Ezt követően 1957. december 14-15-e éjszakájá­nak fordulóján Kóczán Tibor bekopogott a rábakethelyi plébániára, ahol Brenner János sértett egyedül tartózkodott és már lefeküdt. Kóczán Tibor - aki­nek szülei rendszeresen templomba járó emberek voltak s Kóczán Tibor is járt ministrálni - ismerte a sértettet és a sértett is ismerte Kóczán Tibort és családját. Amikor Kóczán közölte, hogy nagybátyja - aki Zsidán lakik (a sértett is tudta hol, hiszen híveit személyesen ismerte) - súlyos beteg és gyónni szeretne. A sér­tett behívta és leültette Kóczánt a szobájába. Kóczán - amíg a sértett felöltözött - rágyújtott egy Kossuth cigarettára, abból néhányat szívott, azután égve letette a hamutálra. Kóczán Tibor - aki aznap érkezett munkahelyéről Rábakethelyre és alkoho­los befolyásoltság állapotában volt - az italozó, könnyelmű természetű fiatalem­ber a kocsmához ment, ahol 22 óra körül találkozott egy ismerősével, akiről tud­ta, hogy Brenner János haragosa. Ez a személy kérte meg Kóczánt, hogy csalja ki éjszaka a plébániáról a papot (név megjelölése nélkül) és irányítsa a zsidai is­kola felé. Brenner János - miután felöltözött - átment a közeli templomba. Télikabátja alá a polgári öltözékre (ing és pulóver) karinget vett és stólát, majd magához vet­te az Oltáriszentséget és a burzába téve, a nyakába akasztotta. Ugyan így egy li­la tartóban a betegek olaját is. 153

Next

/
Oldalképek
Tartalom