Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)
3. rész: Mit tudhatunk még a Brenner-gyilkosságról - IV. Fejezet. Bizonyítékok, adatok a büntető ügy keretein kívül
„Ostpolitik”489 meghatározó diplomatája Casaroli bíboros 1963. márciusában kezdte meg tárgyalásait490 Budapesten, amelyek 1964. szeptemberében a Vatikán és a magyar kormány között az ún. „részleges megállapodás”-hoz vezettek. Úgy véljük a Brenner-ügy „nyugtatása” - nézetünk szerint - összefüggésben van a Casaroli tárgyalásokkal, illetve a „részleges megállapodással. Az ügy felvétele, Kóczán 1965-ös kihallgatása valójában demonstratív lépés a Vatikán felé, bizonyítandó a javulóban lévő állam és egyház közötti viszonyt: az állam megtesz mindent a papgyilkosság tettesének felderítésére és megbüntetésére. Az eljárásnak persze igazolni kell, hogy a gyilkosság köztörvényes bűntett, indítékában is, s így az ügyben a politikai elem ki van zárva. Erre a szerepre ekkor a legalkalmasabbnak Kóczán tűnt, akinek mégis volt köze az ügyhöz. Nem volt nehéz felderíteni, hogy ha Kóczán alibit akar igazolni az könnyen cáfolható, s ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a szavahihetetlen vádlottra terheljék a gyilkosságot a tett részleteinek bizonyítása nélkül. Ezzel a politika elérte - legalább is rövidtávon - a célját, noha még sokáig küzdött a helyi lakosság „hitetlenségével” és Brenner János vértanú szellemével. után diplomata, amelynek eredménye a szófiai exarchátus felállítása 1926-ban. Bulgária (1931), Törökország és Görögország (1934) apostoli küldötte. Isztambulban (1934-1937) majd Athénben (1937-1944) élt. A német megszállás alatt segíti a lakosságot, megakadályozza a zsidók deportálását. 1944. december 23-tól nuncius Párizsban, majd az UNESCO megfigyelője (1952). 1953-1958 között Bíboros érsek és Velence pátriárkája. A bíbort XII. Pius pápától kapta, ugyanakkor a Francia Köztársaság elnöke a szocialista Auriol a Becsületrend Nagykeresztjével tüntette ki. 1958-1963 között pápa. 1962-ben összehívta a zsinatot az egyház korszerűsítése érdekében (aggiornamento). Hangsúlyozta a karitatív szolgálat fontosságát (1961), a béke fenntartását (1963. Pacem in terris) és szerepet vállalt a karibi válság megoldásában (1963). 489 Szántó: A katolikus egyház története II. p.651-709; Mészáros István: Mindszenty és az „Ostpolitik” - Adalékok az Ostpolitik történetéhez 1957-1971 (Kairosz én. [2001]; Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház tizenhét esztendeje (1948-1964) München; Szabó Ferenc: Az Ostpolitik emlékezete in.: Vigilia 1992. p.844-848. Uő.: Az Ostpolitik és annak visszája in.: Studia Religiosa (Szeged, 1998.) p. 114-124; Uő.: Az „Ostpolitik” Casaroli bíboros szemszögéből in: Távlatok 2000. p.436-442, Németh László: VI. Pál és Mindszenty József in: Vigilia 1998. p.247-252. Adriányi Gábor: A prímási szék megüresedetté nyilvánítása 1974-ben in.: Vigilia, 1998. p.425-428. Vö. még: Jerzy Kloczowski: Kereszténység Kelet-Közép-Európában in: Felekezetek és identitás Közép-Európában az újkorban (Budapest - Piliscsaba, 1999.) p.66-120. Vö. még: Gabriel Adriányi: Die Ostpolitik des Vatikans 1958-1978 gegenüber Ungarn - Der Fall Kardinal Mindszenty (Verlag Tibor Schäfere 2003) p. 1-185. Magyarul: Adriányi Gábor: A Vatikán keleti politikája és Magyarország 1939-1978 - A Mindszenty-ügy Kairosz, Budapest, 2004. 1-251. Vö. még: Midszenty József: Emlékirataim (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Kiadója, Budapest, 1989.) 490 Agostino Casaroli: A türelem vértanúsága; Mészáros István (szerk.): Mindszenty - leveleskönyv Budapest, 1997.
