Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

3. rész: Mit tudhatunk még a Brenner-gyilkosságról - IV. Fejezet. Bizonyítékok, adatok a büntető ügy keretein kívül

lesége. Éjfél körül S.-né a klub előtt idegesen rászólt a férjére: „te még itt vagy, téged már várnak.” A gyilkosság után ez volt egyik alapja annak a vélekedésnek, hogy a gyilkosság részvevői a rendőr klubban megrendezett mulatságról mentek a tett színhelyére. Az adatközlő azonosította a Szántó Konrád által a „falú párttitkára”-ként em­lített személyt is. Tisztázódott az is, hogy Szántó Konrád nem adatközlőnk nyo­mán utalt a falú párttitkárára. Közmeggyőződés volt Rábakethelyen és környékén, hogy a gyilkosságban sze­repe volt a már említett S. László selyemgyári párttitkárnak és egy H. József nevű személynek, aki a budapesti szociális otthon párttitkára volt, erősítette meg adatköz­lőnk azzal, hogy H. József volt az a személy, aki a szombathelyi kórházban halt meg. Új információk és támpontok a nyomozás anyagához képest A sértett ruházatának és a kegytárgyaknak a megtekintése, valamint helyszí­nen szerzett információk részben új információkat hordoznak, részben már va­lószínűsített feltételezéseket erősítettek meg.- Új információt jelent, hogy a sértetett két késtől - egy 10 mm és egy 20 mm pengeszélességűtől - szenvedte el a szúrt és vágott sérüléseket.- A rúdelem lámpa megtekintése és mérése kizárja, hogy a sértett koponya­töréssel járó sérüléseit azzal okozták.-A papi galléron lévő nyom megerősíti, hogy ráléptek a sértett torkára, egy­ben gyengíti a kemény - papi - gallér viselése a kézzel való folyásra történő íté­leti tényállítást.-A burza levágása, s hogy az Oltáriszentséget tartalmazó kendő sáros volt. A stóla megtaposása az elkövetőknek a sértett papi mivoltában való meggyalázá­­sára utaló szándékát igazolják.- Monek József ténytanú információi megerősítik, hogy Brenner János ellen szervezetten és csoportosan követték el a gyilkosságot. Választ keresünk még arra a kérdésre is miért 8 év múlva került Kóczán Tibor a rendőrség látókörébe, nagyon is indokolt kérdés. 1990 augusztusában Kaposi György nyugalmazott rendőr őrnagy nyilatko­zott a sajtóban.484 „A valódi gyilkost Kóczán Józsefet én fogtam el egy más bűncselekmény kapcsán” - mondotta volt485 a rendőrtiszt. Egy 1962-es 484 Csala L. Péter: Egy ÁVÓ-s tiszt visszaemlékezései Vasvármegye 1990. szeptember 1. AOC Ne tulajdonítsunk jelentőséget, hogy a keresztnévre nem jól emlékezett a riportalany s a tör­ténetben következetesen helytelenül használta Tibor helyett a József nevet. 149

Next

/
Oldalképek
Tartalom