Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

3. rész: Mit tudhatunk még a Brenner-gyilkosságról - IV. Fejezet. Bizonyítékok, adatok a büntető ügy keretein kívül

K: „Igen. Azt nem tudom, hányán, de ismerősöm társaságában egy nőt is láttam.” R: „Tehát ön nem vett részt Brenner János meggyilkolásában?” K.: „Nem is voltam ott. Nem láttam semmit, csak hallottam a hangokat” R.: „Mi történt azután?” K.: Ismerősön visszajött és ideadta a pap személyi igazolványát. Azt mond­ta, üljek fél a Szombathely felé induló vonatra és valahol dobjam el azt.” R.: „Megtette?” K.: „Meg. Rátótnál dobtam el az igazolványt, majd a párhuzamos vonat­tal azonnal visszajöttem Szentgotthárdra. Jegyet sem váltottam, később erre a vasutasok emlékeztek....” Másnap tudta meg a kocsmában a gyilkosságot, amiért felelősségre vonta az ismerősét. „Ő azt felelte, ne törődjek az egésszel, majd elrendezi a dolgot.” A rejtélyes ismerősről annyit mondott el Kóczán: „Látszólag egyszerű pa­rasztember volt, de én tudtam róla, hogy a rendőrség beépített embere.” Arra a kérdésre, hogy miért vállalt szerepet az ügyben Kóczán azt vála­szolta: az ismerőse megígérte, hogy Ausztrián keresztül kijuttatja az USA- ba, s hozzátette: „még karácsony előtt egy jelentős összeget kaptam tőle.” A pénzt - Kóczán előadása szerint - egy grazi bankban helyezték el, s ehhez a „mai napig” sem nyúlt hozzá. A gyilkosság után - nyilatkozta tovább Kóczán - félt, ezért a börtönbe menekült. „Műbalhékat csináltam, mert úgy éreztem, hogy a börtönben biz­tonságosabb.” Az ismerősét Kóczán nem nevezte meg. „Már meghalt. Jobb ha a halotta­kat békén hagyjuk” - jelentette ki. Szabadulásakor letartóztatták. „Egy hónapig magánzárkában voltam, nem szólt hozzám senki... Mindenáron azt akarták, hogy vállaljam el a gyilkos­ságot.” A nyilatkozat bírálata ez esetben épp oly szükséges, mint az ügyben felmerülő bármely más ada­té. Ne feledjük Kóczán Tibor koránt sem egy fedhetetlen, szavahihető sze­mély. Már korábban ismertettük azokat a megalapozott ítéleti megállapításo­kat, amelyek részletezik - s ezzel egybevág egy későbbi bűnügyében467 felvett környezettanulmány,468 s apja vallomása is469 - Kóczán már gyermekkorában 467 Tiltott határátlépés és házközösségben elkövetett lopás bűntette miatt 1959. október 19-én ren­delte el a nyomozást. A Szombathelyi Járásbíróság ezekért a bűncselekményekért B.934/1959/3. sz. ítéletével 1959. december 1. napján 1 év 6 hónapi szabadságvesztésre és 3 év jogvesztésre ítélte. 140

Next

/
Oldalképek
Tartalom