Horváth József - Molnár László (szerk.): Kunc Adolf emlékére. Emlékkönyv Kunc Adolf premontrei prépost születésének 150. évfordulója alkalmából (Szombathely, 1993)
ELŐADÁSOK - Victor András: Rejtett „pedagógiai” hatások
gére, mert a férfi mindig közelebb ül a nőhöz, a nő pedig folyton arrébb ül. Proxemikai elemzésben itt „mindössze” annyi történik, hogy ugyanazt a - mondjuk - 40 cm-es távolságot a férfi már személyes távolságnak érzékeli (mivel ő bizalmas viszonyt szeretne), a nő viszont már bizalmas távolságként éli meg, ezért tágítani szeretné, hiszen ő semleges személyes kapcsolat kialakítását akarja. Más kultúrkörbe csöppenve komoly félreértések adódhatnak abból, hogy más nép fiai másképp „tagolják” a teret, mint mi; vagy hogy nálunk máshol van a határ a bizalmas és személyes távolság között, mint náluk. Ha tudatosan figyeljük proxemikai viselkedésformáinkat, rá fogunk jönni, hogy milyen mélyen és alapvetően befolyásolják ezek a tényezők az életünket, viselkedésünket, embertársainkhoz való viszonyunkat. 2. Tabu Bizonyos társadalmi tilalmak igen mélyen - tabuk formájában - épültek belénk. Ezek a tiltások többnyire olyan mélyen vannak a tudatunkban, hogy legtöbbször „nem is jut el az agyunkig”, hogy miféle szabályoknak engedelmeskedünk. Ilyen tabuk a modem európai civilizációban (s ez nem véletlen, hogy a helyet és időt meg kellett jelölnünk!) pl. az incesztusz, a halottak tisztelete vagy az anyagcseretermékek (széklet stb.). Gondoljunk bele „ésszel”, hogy vajon miért borzongunk meg egy olyan újsághírtől, hogy „Huszonhétszer szúrt a gyilkos!” Miért borzasztóbb ez, mint hogy ha csak egyszer szúrt volna? Föltehetően azért, mert ez a gyilkos kétszeresen hágta át az emberi törvényeket; egyszer azáltal, hogy gyilkolt, s másodszor azzal, hogy a halottat - a további szurkálással - meggyalázta. Szegény áldozatnak már teljesen mindegy, hogy halála után még hányszor vágják bele a kést, de - milyen furcsa - mi mégis elvárjuk a gyilkostól, hogy ha meg is ölte az áldozatát, legalább a halála után „tartsa tiszteletben”. S ha ezt nem is teszi meg, - azaz még tovább „bántja” -, azt mi egy újabb tabusértésnek tekintjük. Abszurd helyzet, de mégis igaz, hogy annyira belénk van építve a halottak tisztelete (és a halottgyalázás mint tabu), hogy ezt még a gyilkostól is elvárjuk saját áldozatával szemben is. Más példa a lelkünk mélyén élő hatásrendszerre. Föltehetően sokan emlékeznek még a FIDESZ-nek arra a választási plakátjára, amelynek az volt a felirata, hogy „Tessék választani”, s alatta két kép: az egyiken egy kedves, fiatal pár, a másikon Brezsnyev, amint éppen csókkal köszönti Honeckert. Józan ésszel tudjuk jól, hogy a szájra adott köszöntő csók az oroszoknál bevett szokás (volt), s azt is, hogy szülő és gyemiek egymás köszöntésében hazánkban is szokás (volt), mégis, furcsa érzést vált ki belőlünk. Egyszerűen azért, mert a homoszexualitást juttatja eszünkbe (pedig semmi közük egymáshoz), s a homoszexualitás a mai magyar közvélemény szemében elítélendő, sőt: tabu. A FIDESZ tehát jó pszichológusként dolgozott. Társadalmi üzenetét (vagyis: az „oroszok” által ránk kényszerített „kommunizmus” elutasítását) a belénk épült tabu erejével hatványozta meg. 73
