Horváth József - Molnár László (szerk.): Kunc Adolf emlékére. Emlékkönyv Kunc Adolf premontrei prépost születésének 150. évfordulója alkalmából (Szombathely, 1993)

ELŐADÁSOK - Kovács Imre Endre: A Premontrei rend története

2. Szent Norbert élete

Norbert 1080-1085 között született a Köln melletti Xantenben a Gennepi grófok családjában. Apai részről IV. Henrik császár, anyai részről a lotharingiai uralkodóház rokonának mondhatta magát. Mint másodszülöttet, családja egyházi pályára szánta. Ezért már fiatalon megkapta szülővárosának Szent Viktorról nevezett társaskáptalanjában az egyik kanonoki stallumot és annak jövedelmét, annak ellenére, hogy az egyházi rendnek csupán az alacsonyabb fokozatát vette fel. Származásának köszönhetően sokat forgolódott előbb a kölni érsek, majd IV. Henrik udvarában és kitűnő képességei, okossága, tanultsága szónoki rátermettsége, bátorsága, elegáns megjelenése sokak rokonszenvét, sőt barátságát szerezték meg számára. Eleinte inkább vonzotta a világi élet, mint az evangéliumi eszmények.

Az 1115. év azonban fordulópontot jelentett életében. Előbb az akkori egyházi és politikai helyzetből leszűrt tapasztalatai és az invesztitúra gyakorlatával való szembefordulása miatt otthagyta a császári udvart és visszatért Xantenbe. Egy mellette lesújtó villám élménye is mélyen megrázta és hozzájárult a teljes pálfordulásához. Előbb a bencések siegburgi kolostorába vonult vissza, hogy tisztázza hivatását, majd komoly előkészület után a kölni érsekkel pappá szenteltette magát. Karaktere hajlott a radikalizmusra, az „igen vagy nem” ítéletre. Egyszerre vonzódott a tevékeny és szemlélődő élet felé, bár kortársai szemében ez a kettő nehezen fért össze. Letette eddigi fényes udvari öltözetét és vezeklő ruhát öltött.

Az 1116. év elején a xanteni társaskáptalanban bemutatta első szentmiséjét, majd hozzálátott, hogy kanonoktársait is rávegye a magaválasztotta szegénység elfogadására. Törekvése azonban sikertelen maradt. Az 1118. évi fritzlari zsinaton ellenfelei szemére hányták, hogy vagyonát megtartotta és csak hirdeti a szegénységet. Ekkor lemondott kanonoki jövedelméről, családi örökségét is pénzzé tette és a szegények között szétosztotta. Ezután fölkereste az akkor a dél-franciaországi Saint Gilles-monostorban tartózkodó II. Gelasius pápát, akihez ezzel a meglepő kéréssel fordult: „Parancsold meg, mi legyek, kanonok, szerzetes, remete, vagy otthontalan vándor, és én engedelmeskedem.”

A pápa a meglepő kérésre válaszul engedélyezte számára a prédikálást, bármerre jár. Ez akkortájt nagy dolognak számított, hiszen az Egyház az igehirdetés jogát és kötelességét a püspöknek és az általa megbízott papoknak tartotta fenn. Vándorprédikátori útjai során sokfelé megfordult, bűnbánatot és megtérést hirdetve. Mindenütt feltűnést keltett és sokakat vonzott maga köré ékesszólásával és szigorú életével. Hamarosan társak is jelentkeztek. Elsőként csatlakozott hozzá egykori barátjának, Burchard cambrai-i püspöknek udvari káplánja, Hugo von Fosses.

1119-ben Reimsbe ment, ahol akkor az elhunyt II. Gelasius helyébe megválasztott II. Calixtus pápa tartózkodott, hogy tőle a szabad prédikálási jog megerősítését kérje. Miután ezt megkapta, a közép-franciaországi Laon-ba ment és a ke-13