Horváth József - Molnár László (szerk.): Kunc Adolf emlékére. Emlékkönyv Kunc Adolf premontrei prépost születésének 150. évfordulója alkalmából (Szombathely, 1993)
ELŐADÁSOK - Kovács Imre Endre: A Premontrei rend története
Kovács Imre Endre A Premontrei rend története 1. Az Ágostonrendi kanonokok A szerzetességhez sokban hasonló és vele párhuzamba állítható életforma már a kereszténység elótt és azon kívül és megtalálható. A keresztény szerzetesség azonban csupán formai hasonlóságot mutat a másutt megjelenő szerzetességgel. A keresztény szerzetesség lényegét tekintve Jézus Krisztus tanításából fakad, amelynek gyakorlati részét parancsokra és tanácsokra lehet osztani. A parancsok mindenki számára kötelezőek, a tanácsok csak ajánlottak. A tökéletes keresztény életre törekvők mindenekelőtt a főparancs, vagyis Isten és a felebarát iránti szeretet parancsa szerint akartak élni. Ennek érdekében vállalták az önkéntes szegénység, a szüzesség és az engedelmesség evangéliumi tanácsainak megtartását, az alázatosság és önmegtagadás gyakorlását, az életüket betöltő imádságot, böjtöt és a munkát. A tökéletességre magányosan törekvő remeték mellett megjelentek azok tanítványai. Kisebb-nagyobb közösségek alakultak ki, akiknek életét először mestereik példája, azok halála után pedig az általuk összeállított életszabályok, regulák irányították. A kereszténység nyugati családjában főleg Szent Ágoston és Szent Benedek Regulája terjedt el. Az előbbit a reguláris, vagyis szabályozott kanonokok követték, az utóbbit a monasztikus szerzetesi közösségek (bencések, ciszterciek, trappisták, karthauziak) fogadták el. A kanonokrendekhez és monasztikus rendekhez csatlakoztak később a közép- és újkorban a szerzetesség újabb irányzatai, melyek az említett két regula egyikét fogadták el, kiegészítve saját statútumokkal, vagy új saját rendi szabályzatuk szerint éltek. Ezek; a koldulórendek (domonkosrendiek, a ferencesek három ága, kármeliták, irgalmasok), a szabályozott klerikusok (theatinusok, jezsuiták, piaristák), a különböző szerzeteskongregációk (redemptoristák, szaléziek, pallottinusok) és az újabb közösségek (pl. a keresztény iskolatestvérek). A tökéletességre való törekvés általános programján túl, az egyes korok lelki szükségleteinek kielégítésére, különleges céllal is alakultak szerzetesi közösségek, pl. a különböző lovagrendek, fogolykiváltók, betegápolók, tanítórendek, missziós rendek. A premontreiek a Szent Ágoston reguláját követő kanonokrendek családjába tartoznak. Nevükben a kanonok (canonicus) szó a kánonok, vagyis szabályok szerint élő embert, a szabályozott életű közösséget jelenti. Ilyen közösségek kezdetben a püspöki székhelyeken alakultak ki, ahol a püspök papjaival közösségben élt. A legkorábbi ilyen közösség, amelyről tudunk, a 371-ben elhunyt Vercelli Szent Eusebius püspök körül alakult ki. Hasonló közösségben élt papjaival a pannóniai Sabaria szülötte, a 397-ben elhunyt toursi Szent Márton püspök. A legjelentősebb ilyen közösség, amely messze századokra irányt mutatott, a 430-ban elhunyt Szent Ágoston püspök és papi közössége lett. II
