Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
Névmutató
koknál átszökött a fronton, fölvette a kapcsolatot a Vörös Hadsereg Parancsnokságával, hogy biztosítsa a KÁLÓT átmentését. Egyeztetni akarván a szovjet és a Vatikán, az új rend és az Egyház érdekeit, 1945-1946 között 5 alkalommal szökött Rómába. Elvitte a javaslatot XII. Piusz pápának Mindszenty József érsekké való kinevezéséről. Miután összetűzött a prímással, az elérte, hogy a rendi elöljáróság Dél-Amerikába küldte. 1947: Buenos Airesbe ment, ahol laicizáltatta magát, s hogy a Katolikus Egyházat összebékítse a szabadkőművességgel, Varga Sándor néven belépett az argentínai Kossuth szabadkőműves páholyba. Uruguayban megismerkedett egy erdélyi lánnyal, akit 1949-ben feleségül vett. Középiskolai és főiskolai tanárként filozófiát és szociológiát oktatott. 1967: kizárták a Kossuth-páholyból. 1968: a magyar kormány hívására hazatért, az Akadémia Kiadó lexikonszerkesztőjeként s az argentin szövetség alkalmazottjaként Budapesten élt. Obál Béla (Vashidegkút, 1882. május 17. - Bécs, 1951. július 25.) történetíró, evangélikus teológiai akadémiai tanár, újságíró. Teológiai tanulmányait 1901-1905 között az eperjesi evangélikus teológiai akadémián végezte. 1905-07-ben a hallei egyetemen tanult. 1907-1918 között az eperjesi evangélikus teológiai akadémián az egyháztörténet rendkívüli tanára. 1918 őszén kormánybiztos, majd főispán, a Tanácsköztársaság idején a budapesti tudományegyetem tanára. A proletárdiktatúra bukása után Bécsbe emigrált, történeti kutatásokkal foglalkozott, 1945 után Sopronban élt, majd visszatért Bécsbe. Közép- és újkori magyar történelemmel foglalkozott. Ortutay Gyula (Szabadka, 1910. március 24. - Budapest, 1978. március 22.) művelődéspolitikus, vallás- és közoktatás— 306 —