Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
Menekült a saját hazájában
mélték, hogy a mesterségesen gyártott közvélemény nyomása alatt kikényszeríthetik a Vatikán közbelépését. A Vatikánban azonban látták, hogy Mindszenty bíboros vértanúsága és fogsága két évtized után világtörténelmi távlatot nyert, s így az nemcsak az üldözött magyar katolicizmus, hanem azon túl valamennyi szovjet rabságban sínylődő nép tragikus sorsát is példázza. Természetesen Mindszenty is tudta ezt, azért nem volt hajlandó pihenni menni Rómába vagy Pannonhalmára. A nagy személyiségek jellemvonása, hogy egyéni érdekeikről meg tudnak feledkezni, ha azt a rájuk szakadt történelmi szolgálat és felelősség megkívánja. Mindszenty már letartóztatása előtt kijelentette: „Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos." A bíborost édesanyja az amerikai követségen is csak a magyar kommunista hatóságok engedélyével látogathatta meg. Először 1956 karácsonyán lehettek együtt. Azután még évente kétszer, tehát összesen hatszor látogathatta meg fiát menedékhelyén. Az édesanya 85 éves korában, 1960. február 5-én, időskori végelgyengülésben hunyt el. Az elgyengülés jelei csak az utolsó hetekben jelentkeztek. Attól kezdve panaszkodott a családban, hogy meggyengült az emlékezőtehetsége és imádkozni se tud úgy, mint régen, mivel imádság közben elálmosodik. Ennek ellenére nem maradt ágyban, még az utolsó napon is dolgozgatott. Halálos ágyán köréje gyűlt a nagycsalád, s míg azok hangosan imádkoztak, ő csendesen elszenderült. Mindszenty bíboros Az édesanya című könyvében írja - Victor Hugo gondolataira utalva -, hogy az emberi szív egyik legnagyobb gyötrelme, ha „tilalom állja útját, hogy az édesanyja sírjához mehessen". Ezt a fájdalmat neki is át kellett élnie. Nem állhatott ott haldokló édesanyja ágyánál és nem zárhatta le azt 243
