Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Egy gyermekkori emlék

jemben, hogy a valóságban nem lehet olyan szigorú ember, mint ahogy híresztelik róla. Lassan, méltóságteljesen ment a ministránsok után. Fejét kicsit jobbra hajtotta, és félig lehunyt szemmel kissé előrehajolt a kehely fölé. A kelyhet felvitte és letette az oltárra, majd kinyitotta a misekönyvet. Nekem úgy tűnt, hogy összeszedettebben mozog, mint azok a papok, akiket addig misézni láttam. A lépcsőimát tagoltan és jól érthetően mondta. A ministránsok is hasonló hangon válaszoltak neki, és egyáltalán nem hadartak, mint mi szoktunk otthon, a templomunkban. Első péntek volt, ezért nagyon sokan voltak a misén, sokan vártak a gyóntatószékek előtt is. Közben édesanyám elment gyónni, engem pedig egyedül hagyott az áldoztató rács előtt, ahonnan tovább figyeltem a szentmisét. Miután meggyónt és megáldozott, átmentünk a Mária-oltár fülkéjébe, ahonnan a sok áldozó miatt már nem lehetett a főoltárra látni. Mise után a templom előtt édesanyám azt mondta, hogy elmegyünk az árvaszékre, ahol hivatalos ügyeket kell elintéznie. Én is vele voltam, és amikor befejeződött a hivatalos rész, megkérdezte az árvaszéki ülnöktől, hogy tudna-e neki tanácsot adni engem illetően. Hónapok óta gondol arra, hogy gimnáziumba adjon, amit a tanítók is ajánlanak neki. Úgy látja, megfelelnék, úgyhogy nem is ez, hanem inkább az aggasztja, hogy a súlyos háború utáni időkben, ráadásul özvegyen tudja-e majd egyedül fedezni a taníttatásom költségeit.

Amikor dr. Kelemen János ülnök megnézte az iskolai bizonyítványomat, azt tanácsolta, hogy keressük fel Mindszenty plébánost, aki személyesen intézi a támogatásra szoruló diákok ügyeit. Vette is nyomban a kalapját, és átjött velünk a plébániára.