Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
A „megegyezés"
átdolgozni; a kormány a magyar királyok főkegyúri jogán gyakorolt vétójog alapján bele akar szólni a püspöki kinevezésekbe; a kormány ragaszkodik a szerzetesrendek feloszlatásához; az internált szerzetesek elhagyhatják a táborokat, ha kilépnek rendjükből; továbbá a kormány mérsékelt összeggel hozzájárul az internáltak ellátási költségeihez.8 A következő megbeszélésen, július 12-én a püspöki kar küldöttei, bár tiltakozásukat bejelentették a szerzetesek feloszlatása ellen, megígérték együttműködésüket a szerzetesrendek felszámolásában, mire Rákosi bejelentette, hogy ennek fejében a kormány egyelőre lemond a vétójog gyakorlásáról, megengedi, hogy négyszáz szerzetespap egyházmegyei szolgálatba lépjen, tudomásul veszik, hogy a feloszlatás után három-négy szerzetes közös háztartásban éljen és az öregeket és betegeket állami menhelyeken helyezik el.9 A következő alkalommal, július 20-án, a püspöki kar küldöttei elfogadták, hogy összesen négy szerzetesrend - a bencések, a piaristák, a ferencesek és a szegedi szegény iskolanővérnek rendje - kap működési engedélyt egyenként két-két, az Egyháznak visszaadott középiskolában való tanításra. Ezután jelent meg a szerzetesek feloszlatásáról szóló kormányrendelet, amely a 187 férfi szerzetesházból hatot, a 456 női zárdából pedig csak kettőt hagyott meg huszonöt-huszonöt taggal, és négy rendnek visszaadtak mintegy „szimbólumként" - ahogy Rákosi nevezte a tárgyalások alatt - az államosított 3122 katolikus tanintézetből nyolcat. A kereken 11000 szerzetesből csak 200 maradhatott rendházban és a mintegy 2500 férfi szerzetes közül csak 400 végezhetett papi munkát valamelyik egyházmegye szolgálatában. A szerzetesek nagy részének 1950. december 31-ig távoznia kellett a rendházakból, amelyeket az állam javaikkal együtt kisajátított. 193
