Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

A kirakatper

csára jöttünk hozzá. Mondtuk, hogy az Igazságügyi Minisztériumból küldtek ide minket. Erre megjegyezte, hogy ott nem jól ismerik a helyzetet, ha azt hiszik, hogy ő tud látogatási engedélyt adni, majd fölényesen a prímás úr édesanyjához fordult:- Tudja-e, hogy a maga házát is felforgattathattam volna fenekestül, mivel hazaáruló fia bevallotta, hogy oda is küldött megőrzésre iratokat.- Ez igaz, kérem - mondta szelíd hangon. Elküldte hozzám becsomagolva mindazokat az összegyűjtött leveleket, melyeket egész életében, kisdiákkorától kezdve, kapott tőlem.- Na, ugye! Láthatják, hogy ebben az országban a demokratikus rendőrség előtt nincs titok.- Azt azonban nem értem, milyen veszélyes titkokat fedezhetne fel a rendőrség ilyen anyai levelekben - jegyezte meg nagy nyugalommal. Aztán visszatért a kérdésre: adjon engedélyt, hogy meglátogathassa a fiát. Az ÁVH-főnök újra elhárította a kérdést azzal, hogy ő nem illetékes.

Erre én vettem át a szót. Szinte hévvel szónokoltam és rámutattam a bánatos asszonyra. Nézze ezt az idős édesanyát, emberfölötti fájdalommal a szívében fia bizonytalan sorsa miatt. Egyedül az jelentene számára némi vigaszt, ha felkereshetné őt. Fontolja meg - folytattam -, mit érezne az ön édesanyja hasonló helyzetben! Legyen emberi szíve és ne tagadja meg ezt a csekély vigaszt az anyai szívtől!

Péter Gábor erre megígérte, hogy telefonál valakinek és megpróbálja elintézni az ügyet. Átment egy másik szobába, ahonnan azzal tért vissza: Elintéztem. Meglátogathatja a fiát és 15 percet tölthet nála, de jól fontolja meg, hogy miről beszél vele, ha nem akarja, hogy ez legyen az első és utolsó látogatása. Kizárólag családi ügyekről beszélgethetnek. A fiához a rendőrség autóján és az általam kijelölt kísérettel fog menni.

— 143 —