Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
A terror a szülői házig ér
zőn már nincsenek munkások - az aratók ugyanis már tizenegy órakor hazamentek ebédelni kértem a bíborost, hogy siessünk. Minél előbb szerettem volna a falu közelébe érni. Anélkül, hogy az útirányt megváltoztattuk volna, szaporáztuk lépteinket. A négy fiatalember, akik előző este ott leskelődtek a ház körül, a gabonaföldeken bukdácsolva egészen a temetőig elkísért bennünket. A temetőben először a prímás édesatyjának sírjához mentünk, aki két és fél évvel azelőtt, 1946-ban halt meg nyolcvankét éves korában. A szép rendben tartott és friss virágokkal díszített sírhalom a bíboros édesanyjának gondosságáról tanúskodott. Azután a három korán elhunyt fiútestvére sírját kerestük fel, akikről a bíboros megjegyezte, hogy korai halálukkal nagy fájdalmat okoztak a családnak, leginkább az édesanyjának. Még a temetőben voltunk, amikor meghallottuk a déli haragszót, ezért ott imádkoztuk el az Úrangyalát, majd siettünk haza, mert az édesanyja ebéddel várt bennünket. Most is, mint előző este, hárman ültünk az asztalnál. Mindszenty prímás tartott tőle, hogy az előző este említett súlyos témára terelődik a szó, ezért egész ebéd alatt az aratásról és a várható termésről kérdezgette édesanyját. Az édesanya szorgalmasan válaszolgatott, és elmondta, mennyire örül, hogy özvegyasszony leányai is szép termést takaríthatnak be. Miután befejeztük az evést, kissé szórakozottan megjegyezte:- Ugye, édes fiam, nem volt rossz ez az ebéd? A prímás elmosolyodott. Először rám nézett, aztán nagyon gyengéden kézbe vette édesanyja kezét, és úgy mondta:- Hát tudja, édesanyám, ha nem kérdezte volna, nem mondanám. Persze a kedves tréfát csak egyféleképpen lehetett érteni: Nagyon jó volt az ebéd, édesanyám, hálásan köszönjük! — 112
