Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XVII. Fej. Az Ur imádságának záradékáról

531

magyarázó „legyen“-nel fordította; mások: „igazán“; Aquila: „híven“ szóval fejezte ki; de mindegy, akár igy, akár úgy fordítsuk, csak a mondott értelemben vegyük, mely szerint az áldozópap erősítését jelenti, hogy megadatott, a miért könyörögtünk: mely értelem mellett tanúskodik az apostol a Korintusiakhoz írván:1) „Mert Isten valamennyi Ígérete „úgy“ van őbenne : azért is mondunk ő általa „Ament“ Istennek a mi dicsőségünkre.“ E szócska, melyben az eddig tett kérések némi megerősítése foglaltatik, hozzánk is van alkalmazva; mivel figyelmesekké tesz, midőn imádkozunk: mert gyakran megtörténik, hogy imádkozás közben különféle gondolatoktól zavartatva szórakozottakká válunk. De e szócskával legnagyobb buzgósággal kérjük, hogy minden meglegyen, az az: megadassák, a miket előbb kértünk: vagy inkább, belátván, hogy már mindent megnyertünk s az isteni segítség jelenvaló hatását érezvén, a prófétával zengjük:3) „íme! az Isten segít engem és az Ur oltalmazója lelkemnek.“ Nem is lehet kételkedni, hogy Isten ne hajoljon az ő fiának nevére és azon szóra, melylyel ő igen gyakran élt, ki, — mint az apostol mondja,3) — mindenkor „meghallgattatott az ő hódolatáért.“

*) II. Kor. 1, 20. 2) 53. zsolt. (!. 8) Zsicl. 5. 7.

34*