Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XVII. Fej. Az Ur imádságának záradékáról
528 XVII. FEJEZET. Az Ur imádságának „Amen“ záradékáról. I. Mily jelentése és haszna van e szócskánál? E szócskát szent Jeromos1) Máté evangéliumának magyarázatában az Ur imádsága pecsétjének nevezi: amint valóban az is. Azért, valamint előbb figyelmeztettük a híveket, hogy készüljenek elő, mielőtt az Ur imádságához fognak: úgy most szükségesnek tartjuk, hogy megismerjék az ima záradékának és végének okát és jelentését is. Mert nehezebb az imádságot ájtatosan végezni, mint jól kezdeni. Tudja tehát a hivő nép, hogy sok és bőséges a haszon, melyet az Ur imádságának záradékából nyerünk: de mindannyi között legbőségesebb és örvendetesebb haszon azoknak megnyerése, a miket kértünk; mint fönebb eléggé kifejtettük. Az imának ezen utolsó része által pedig nemcsak azt nyerjük meg, hogy imádságunk meghallgattatik, hanem némi nagyobbakat és magasztosabbakat is, mintsem szavakkal ki lehetne fejezni. II. Micsoda jók hdramlanak az ember ékre az imádságból? Minthogy az emberek az imádság által Istennel beszélgetnek, mint sz. Cyprián5) mondja, az isteni Fölség kimagyarázhatlan módon közelebb van az imádkozóhoz, mint a többihez, kit azonfelül különös adományokkal ékesít, úgy, hogy, a kik az Istent buzgón kérik, némileg összehasonlíthatók a tűzhöz közelítőkkel, kik, ha fáznak, fölmelegülnek, ha melegük van, izzadnak : úgy azok, Istenhez járulván, az áhitat és hit mértéke szerint buzgóbbakká válnak; mert lelkűk Isten dicsőségére buzdul, értelmük csodálandóképen megvilágosittatik s igv isteni adományokkal tetéztetnek. Mert a szentirásban áll:s) „Megelőzted őt az édesség áldásaival.“ Például szolgál mindenkinek ama nagy Mózes,4) ki, az Istennel való összejövetel- és beszélgetéstől visszatérvén, némi isteni fénynyel tündöklött, úgy, hogy Izrael fiai szemeibe és arczára nem nézhetének. Valóban, kik oly nagy buzgósággal imádkoznak, Isten jóságát és fenségét csodálatosan *) *) I. 6. f. 2) Sz. Cypr. az Ur imáds. a) 20. zsolt. 4. 4) Móz. II. K. 34, 35.