Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
ELSŐ RÉSZ. I. Fej. A hitről és az apostoli hitvallásról - V. Fej. A negyedik ágazatról
52 ugyanis: elfogatott, kiesufoltatott, méltatlanságok és kínzások különféle nemeivel illettetett, végre keresztre feszittetett. II. Krisztus lelke érezte a kínokat. Ne is kételkedjék senki abban, hogy az ő lelke, mi annak érző részét illeti, azon kínoktól ment nem volt; mert az emberi természetet igazán felvevén, szükségkóp lelkében is érezte a legkínosabb fájdalmat; azért mondja:1) „Szomorú az én lelkem mind halálig“. Mert jóllehet az emberi természet az isteni személyivel össze volt kötve, mindazonáltal ezen egyesülés mellett ép úgy érezte a szenvedés keserűségét, mint ha az egyesülés nem is történt volna; mivel Jézus Krisztus egy személyében mindkét természetnek, az isteni és emberinek tulajdonságai megmaradtak ; és azért a mi szenvedni képes és halandó volt, szenvedő képes és halandó maradt; ellenben a mi szenvedni nem képes és halhatatlan vala, milyennek az isteni természetet ismerjük, a maga tulajdonságát megtartotta. III. Miért fejeztetik ki a hitvallásban, Judaea melyik helytartója alatt szenvedett Krisztus ? Hogy pedig e helyen oly gondosan látjuk megjegyezve, hogy Jézus Krisztus azon időben szenvedett, mikor Pontius Pilátus kormányozta Judaea tartományt, e tekintetben azt tanítsa a plébános, hogy ez azért történt, mivel ily fontos és szükséges dolog ismerete mindenki előtt világosabbá lesz, ha a történt dolognak ideje meghatároztatik, mit, amint olvassuk,2) Pál apostol is tett: aztán azért is, mivel azon szavakkal tudtunkra adatik, hogy beteljesedett Üdvözítőnk ama jövendölése:3) „átadják őt a pogányoknak megcsúfolásra, rnegostorozásra és. megfeszítésre“. IV. Kém esetleg történt, hogy Krisztus a keresztfán szenvedett halált. Hogy pedig épen a keresztfán szenvedett halált, ez is az isteni végzésnek tulajdonítandó, hogy tudniillik a honnan a halál származott, onnan támadjon fel az élet. Mert a kígyó, mely a *) *) Mát. 26, 38. 2) Tim. I. 6, 13. 3) Mát. 20, 19.
