Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XV. Fej. A hatodik kérésről
510 XV. FEJEZET. A hatodik kérésről. És ne vigy minket a kisértetbe. I. Mily nagy a veszély, hogy a bűnök bocsánatának megnyerése után ismét visszaesünk a rétekbe. Kétségtelen, hogy akkor, midőn a/. Isten iiai a biinboesánat elnyerése után Isten imádására és tiszteletére gyuládra, a mennyei haza után sóvárognak és az isteni felség iránt a kegyelet minden kötelességét teljesítvén, egészen az ő atyai akaratán és gondviselésén csiiggnek: hogy az ily alkalommal az emberi nem ellensége annál inkább kigondol minden fortélyt ellenük, fölhasznál minden fegyvert, melyekkel őket ostromolja, úgy. hogy félni lehet, hogy eltökélésüfcet megingatva és megváltoztatva, ismét visszaesnek a bűnökbe és sokkal rosszabbak ka válnak, mint azelőtt voltak. Ezekre méltán alkalmazható az apostolok fejének mondása:1) „Jobb lett volna nekik meg nem ismerni az igazság útját, mintsem a megismerés után eltérni a nekik adott. szent parancsolattól“. II. Hogyan akart. Krisztus bennünket ezen kéréssel a legravaszabb ellenség cselei ellen megerősíteni ? Krisztus Urunk e kérést azért parancsolta meg, hogy naponkint Istennek ajánljuk magunkat és az ő atyai gondviselése és oltalmáért könyörögjünk, épen nem kételkedvén, hogy, ha az isteni pártfogás elhagy, a legravaszabb ellenség tőreibe esünk. Nem is egyedül ezen imádságban parancsolta meg, hogy kérjük Istentől. hogy ne engedjen minket kisértetbe esni, hanem ama beszédben is, melyet halála előtt a sz. apostolokhoz intézett, midőn őket tisztáknak mondván,*) ezen kötelességre intette:“') „Imádkozzatok. hogy kisértetbe ne essetek“. Krisztus Urunk ezen intése is fontos kötelességül rója a lelkészekre, hogy a híveket ezen kérés gyakori használatára buzdítsák, hogy, mivel az ellenség, az ördög az embereknek óránkint annyi veszélyt készít, Istent, ki egyedül képes azokat eltávoztatni, szüntelen kérjék : „Ne vigy minket a kisértetbe“. ») Pét. II. 2, 21. 2) Ján. 13, 10. 3) Máté 26, 41.
