Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XI. Fej. A második kérésről

merítsék azokat, mik a hívekben a mennyország utáni vágyat és törekvést fölkeltsék, ez élet nyoniorfeljes voltát szemeik elé állítsák s őket arra bírják, hogy körültekintés és megfontolás utján elismerjék ama legfőbb boldogságot és kimagyarázhatlan jókat, melyekkel Istennek a mi Atyánknak örök háza bővelkedik. Mert számiizöttek vagyunk és pedig azon helynek lakói, hol az ördögök tartózkodnak, kiknek ellenünk való gyülölsége semmikép sem szelídíthető ; mert az emberi nem ellen engesztel hűtlenek és kérlelhetetlenek. Hát még a házi s belső harczok, melyeket a test és lélek, az anyag és szellem egymás közt folyton vínak ? melyekben, hogy el ne essünk, szüntelenül félnünk kell; de nemcsak félhetünk, .hanem nagyon is hirtelen eleséstől tarthat­nánk, ha Isten jobbjával nem gyáinolittatnánk. Az apostol is, a bajoknak sokaságát érezvén, igy kiáltott föl:1) „Én szerencsétlen ember! ki szabadit meg engem e halálnak testéből.“ V. Mily nagy az embernek nyomorúsága, kitűnik egyéb dolgoknak az emberrel való összehasonlításából ? Jóllehet nemünk ezen szerencsétlensége önmagában fölis­merhető, mindazáltal egyéb lények és teremtett dolgok összeha­sonlításából könnyebben megérthető. Azokban, akár észnélküliek, akár érzéknélküliek legyenek is, ritkán tapasztaljuk, hogy vala­mely lény tulajdon munkaköréből kilépne, érzékétől, vagy ösz­tönétől eltérne úgy, hogy az eléje tűzött s meghatározott czélt eltévesztené. Ezt tapasztaljuk a mezei vadaknál, az úszóknál, a madaraknál úgy, hogy a dolog bizonyításra nem szorul. Nemde, ha fölnézesz az égre, tökéletesen igaznak találod, a mit Dávid mondott:2) „Uram a te igéd mennyben örökké megmarad.“ Az ugyanis szakadatlan mozgásban és örökös forgásban van úgy, hogy az Isten által kiszabott törvénytől legkevésbbé sem tér el. Ha a földet és az egész mindenséget tekinted, könnyen belátod, hogy vagy épen semmit, vagy csak igen keveset változnak. De a szerencsétlen emberi nem igen gyakran elesik; ritkán indul helyes gondolatai után s legtöbbnyire félben hagyja és megveti az elkezdett jó cselekedeteket; a legjobb szándék, mely még az imént tetszett, rögtön nem tetszik és azt elvetve, utálatos és veszedelmes tanácsokra vetemedik. *) 469 *) Rom. 7, 24. 2) 118. zsolt. 89.

Next

/
Oldalképek
Tartalom