Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - VII. Fej. A szükséges előkészületről

445 kezeket emelvén fel boszuálló és vérengző indulat nélkül.“ Vi­gyáznunk kell továbbá, bogy valaki iránt kiengesztelhetlenek ne legyünk a bántalomért; mert, ily lelkiilettel bírván, Istent nem indíthatjuk imáinkkal arra, hogy nekünk megbocsásson. „Mert mikor felállótok az imádkozásra,“ mondja ő maga1) „bocsássatok meg, ha van valaki ellen nehezteléstek:“ és :2) „Ha ti meg nem bocsátótok az embereknek, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.“ Őrizkednünk kell továbbá, hogy érzé­ketlenek és embertelenek ne legyünk a szíikölkődők iránt. Muri az ily emberek ellen meg van Írva:3) „A ki bedugja füleit a szegény kiáltására, ő is kiáltani fog, de nem hallgattatik meg.“ Mit mondjunk a kevélységről? hogy az mennyire bántja az Istent, bizonyítják e szavak :4) „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig megadja kegyelmét.“ Mit az Isten törvé­nyének megvetéséről, mely ellen igy szól Salamon:5) „A ki el­fordítja füleit, hogy ne hallja a törvényt, annak imádsága utá­latos leszen.“ Mely szavak azonban nem zárják ki a könyörgést valamely elkövetett sérelmért, gyilkosság-, harag-, a szegények iránti érzéketlenség-, kevélység-, Isten igéjének megvetése- és végre a többi vétkekért, ha azoknak bocsánatát kérjük. III. Az Istenbe vetett hitről, mely szükségesnek tartatik az imához. A léleknek ezen előkészületéhez is szükséges a hit, mely ha hiányzik, a legjobb Atyának sem mindenhatóságáról, sein irgalmasságáról nincs ismeretünk, pedig innen ered az imád­kozó bizalma: mint Krisztus Urunk maga tanítá, mondván:11) „Mindeneket, valamiket kérendetek hittel imádkozván, meg fog­tok nyerni.“ Ily hitről mondja sz. Ágoston Urunk szavai sze­rint:7) „Ha a hit hiányzik, az ima elvesz.“ A fő tehát a jól imádkozásra, mint már mondva volt. hogy a hitben erősek és szilárdak legyünk, mit az apostol az ellenkezőből bizonyít mond­ván:8) „Miképen hívhatják azt segítségül, kiben nem hittenek.“ Hinnünk kell tehát, hogy imádkozhassunk, és a hitben, mely­­lyel üdvösen imádkozunk, meg ne fogyatkozzunk. Mert a hit >) Márk. 11. 25. 2) Mát. ti, 15. 3) Példab. 21, 13. 4) Jak. 4. 6, I. Pét. 5, 5. ') Példab. 28, <». e) Mát. 21. 22. 7) Sz. Ágost. 115. besz. 1 f. 8) Rom. 10, 14.

Next

/
Oldalképek
Tartalom