Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

HARMADIK RÉSZ. I. Fej. Istennek a tízparancsolatban foglalt parancsairól - X. Fej. A kilenczedik és tizedik parancsról

423

„Jaj nektek, kik házhoz házat ragasztotok és mezőhöz mezőt foglaltok“. De az egyes szavak magyarázatából e bűn undokságát és nagyságát könnyebben megismerhetjük.

XIV. Mit leéli ezen parancs szövegében a ház szó alatt érteni?

Azért fejtse ki a plébános, hogy a „ház“ szó nemcsak a helyet, a melyben lakunk, hanem az egész örökséget jelenti, mint a sz. irók beszédmódjából és szokásából kitűnik. Mózes II. könyvében1) Írva van, hogy a bábáknak Isten házat épite. E mondás azt jelenti, hogy vagyonukat növelte és szaporította. E magyarázatból tehát világos, hogy ezen parancs tiltja, hogy a kincsek után kapzsian ne sóvárogjunk és mások birtokát, hatalmát, becsületét irigyeljük, hanem állapotunkkal, akármilyen legyen az, akár alacsony, akár kitűnő, megelégedjünk. Végre tudnunk kell, hogy más dicsőségét sem szabad megkívánnunk, mert ez is a „házhoz“ tartozik.

XV. Mit jelentenek az ökör és szamár szavak?

A mi pedig következik: „se ökrét, se szamarát“, azt jelenti, hogy nemcsak azokat, a mik jelentékenyek, mint a ház, fényes származás és hírnév, ha ezek máséi, megkívánnunk nem szabad: hanem a csekélyeket sem, akár lelkes, akár lelketlen dolgok.

XVI. Mily szolgákról szól ezen parancs?

Azután következik: „se szolgáját,“ a mit úgy a rabszolgákról. mint egyéb szolgákról kell érteni, a kiket épen úgy, mint másnak egyéb jószágát, megkívánnunk nem szabad. A szabad embereket pedig, a kik saját akaratukból szolgálnak, akár bérért, akár szeretet és hódolattól indíttatva, egyáltalában nem szabad, sem szavakkal, sem kecsegtetéssel, sem Ígéretekkel, sem jutalmakkal megvesztegetni és bujtogatni, hogy elhagyják azokat, a kikhez önként szegődtek: sőt még, ha azon idő előtt, a meddig megígérték, hogy azok szolgálatában fognak maradni, tőlük eltávoznak, e parancs szerint inteni kell őket, hogy hozzájok mind enesetre v isszatérjenek.

M Móz. II. K. l, 21.