Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - VII. Fej. Az egyházi rend szentségéről

' 296 nemcsak az egyház többi szolgáit, hanem a híveket is igazgassák s azok üdvéről legnagyobb éberséggel és szorgalommal gondos­kodjanak. Azért a sz. Írásban sokszor juhok pásztorainak nevez­tetnek, kiknek hivatalát s kötelességét leírja sz. Pál az Efezusiakhoz1) tartott beszédében, mint az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk. Péter,8) az apostolok fejedelme is hagyott hátra a püspökök hivataláról szóló szabályt, mely szerint, ha a püspökök köteles­ségeiket teljesitik, kétségkívül jó pásztorok lesznek s olyanoknak fognak tartatni is. De a püspökök „főpapoknak“ is neveztetnek, a pogányoktól kölcsönzött névvel, kik papi fejedelmeiket főpapok­nak szokták nevezni. A harmadik az érsekek fokozata, kik több püspök fölött állanak és metropolitáknak is neveztetnek, mivel azon városok főpapjai, a melyek mintegy azon tartomány anyáinak tekinthetők. Azért magasabb ranggal s terjedelmesebb hatalom­mal bírnak, mint a püspökök, jóllehet a rendre nézve a püspököktől nem különböznek. A negyedik fokon állanak a pátriárkák, vagyis az első s legfőbb atyák. Hajdan az egész egyházban a római pápán kívül csak négy pátriárka volt, de méltóságra nézve nem voltak mind egyenlők; mert a konstantinápolyi, ámbár mindannyinál későbben emeltetett ezen méltóságra, mindazáltal a birodalom tekintélyessége miatt kiválóbb helyet foglalt el. Ezután követ­kezett az alexandriai, kinek egyházát az apostolok főnökének parancsára Márk evangélista alapította. Harmadik az antiokiai. hol először Péter székelt. Az utolsó helyen állott a jeruzsálemi, mely egyházat Jakab, Krisztus rokona igazgatott. Mindezeken kivid a katli. egyház mindig tisztelte a római pápát, kit alexandriai Cyrill az efezusi zsinaton fő püspöknek, az egész földkerekség atyjának s pátriárkájának nevezett. Minthogy t. i. Péternek az apostolok fejedelmének székén ül, ki, mint tudva van, azon egész haláláig ült: azért benne a méltóság legmagasabb fokát és a joghatóság teljét ismeri el, melyet nem zsinati vagy más emberi intézményekből, hanem Istentől nyert. Ugyanazért minden hívő­nek, püspöknek s a többi főpapnak, bármily hivatallal s hatalom­mal legyenek fölruházva, atyja és kormányzója, az összes egy­háznak feje, mint Péter utódja, Jézus Krisztus valóságos és törvényes helyettese. Ezek szerint tanítsák a lelkipásztorok, hogy mik az egyházi rendek és fokozatok kiváló hivatalai és tisztségei és hogy ki ezen szentség kiszolgáltatója. ') Apóst,. Csel. 20, 28. 2) Péter. 1. 5, 2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom