Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - V. Fej. A penitencziatartás szentségéről
258 „Ha valakit a kigyó, az ördög titkon in eg mart és más valaki tudta nélkül a bűn mérgével bemocskitott, ha hallgat és bánatot nem tart, sem sebét testvére vagy orvosa előtt fölfedezni nem akarja: az orvos, ki meggyógyíthatná, nem segíthet rajta.“ Ezenkívül sz. Oyprián az elesettekről mondott beszédében ugyanezt tanítja, e szavakkal: „Jóllehet, sem a bálványoknak nem áldoztak. sem iratban hitüket meg nem tagadták, minthogy mégis gondolkodtak arról, azt az l r papjainak őszintén és igaz fájdalommal megvallva, lelki állapotukat feltárják, a lelki tehertől megszabadulnak, üdvös gyógyszert nyernek a bár kicsiny és jelentéktelen sebeikre.“ Végre ez a közös véleménye és meggyőződése az összes egyházi tanítóknak. XL VII. Midim valaki, gyónilc, elő kell adnia a biinöic körülményeit iít. A gyónásban a legnagyobb gondot és szorgalmat kell kifejtenünk, minőt a legfontosabb ügyekre szoktunk fordítani és minden törekvésünket oda kell irányoznunk, hogy lelkünk sebeit meggyógyítsuk és a bűn gyökereit kitépjük. Nem is csupán a halálos bűnöket kell elszámlálni: hanem minden egyes bim körülményeit is, melyek a gonoszságot vagy nagyobbitják vagy kisebbítik. Mert némely körülmények oly súlyosak, hogy a bűn halálos volta egyedül azokból tűnik ki, azért mindezeket mindig meg kell gyónni. .Mert ha valaki embert ölt, ki kell fejteni, valljon az egyházi volt-e, vagy pedig világi? Hasonlóképen ha nőszemélylyel vétkezett, meg kell mondania, vájjon a házassági köteléktől szabad vagy másnak neje, rokona vagy valamely fogadalom által Istennek szentelt személy volt-e az? Mert ezek a bűnöknek különféle nemeit képezik, úgy, hogy az elsőt egyszerit paráználkodásnak, a másodikat házasságtörésnek, a harmadikat vérfertőztetésnek a negyediket pedig szentségtörésnek nevezik az egyházi tanítók. A lopás is a bűnök közé számítandó : de ha valaki egy aranyat lop, mindenesetre kisebb bűnt követ el, mint az, ki száz, kétszáz, vagy igen nagy mennyiségű aranyat, főkép pedig, ha az egyház pénzét lopta el. Ugyanez áll a hely és időre nézve is s ezekről a sok könyvből ismeretesebbek a példák, mint hogy azokat szükség volna felemlítenünk. Ezeket tehát, mint mondottuk, szükséges előadni: a melyek pedig a
