Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - V. Fej. A penitencziatartás szentségéről

fájdalmak örökké tartó kínaival gyötrő örök halálra kárhoztat bennünket. Ennyit a bünbánatról; térjünk már most át a gyónásra, mely a penitencziatartás második része.

XXXVI. Miben áll a gyónás kiválósága és mily szükséges volt a keresztények üdvére annali rendelése ?

Mily gondot és szorgalmat kell a lelkipásztoroknak ennek magyarázatára forditaniok, könnyen érthető abból is, hogy a jámborok közös meggyőződése szerint a mi szent, jámbor és vallásos az egyházban Isten végtelen jóságából még létezik, nagyrészben a gyónásnak köszönhető, úgy annyira, hegy senki sem csodálkozhatik. hogy az emberi nem ellensége, midőn a kath. hitet gyökerestül ki akarja irtani, istentelenségének szolgái és csatlósai által a kér. erény eme várát törekszik minden erejével ostromolni. Először tehát ki kell fejteniük, hogy a gyónás rendelése nekünk igen hasznos, sőt szükséges is volt. Igaz ugyan, hogy a tökéletes bánat eltörli a bűnöket: de ki nem tudja, hogy annak oly nagynak, szivbeli fájdalommal oly teljesnek kell lennie, hogy nagysága és a fájdalom érzete a bűnök nagyságához mért és megfelelő legyen? Mivel azonban a bánat e fokát csak kevesen érik el : csak kevesen remélhetnék ez utón bűneik bocsánatát.

XXXVII. A gyónás a bánatot tökéletesíti.

Azért szükséges volt, hogy legkegyelmesebb Urunk könnyebb módszerrel segítsen az emberek közös üdvén: a mit csodálandó bölcseséggel vitt véghez, midőn a mennyország kulcsait az egyházra bízta. Mert a kath. hit tanítása szerint mindenkinek hinnie és állhatatosan vallania kell, hogy annak, ki oly lelki állapotban van, melynél fogva elkövetett bűneit fájlalja s egyszersmind felteszi magában, hogy többé nem vétkezik, midőn a papnak kellően meggyónja vétkeit, a kulcsok hatalmánál fogva minden bűne elengedtetik s megbocsáttatik. habár nem érez is bűnei fölött oly bánatot, mely a bocsánat megnyerésére elégséges volna, úgy, hogy méltán mondották elődeink, a legszentebb férfiak, hogy az egyház kulcsaival a mennyek ajtói megnyílnak. Erről senki sem kételkedhetik, miután a fiorenczi zsinat1) határozatikig kimondá, *)

*) IV. Jenő hat.