Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - IV. Fej. Az oltáriszentségről

11)7 ő maga tanította:1) „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre“ és az Apostol mondotta:2) „Valahányszor eszitek e kenyeret és iszszátok e kelyhet, az Ur halálát hirdetitek, a inig eljő“. A második az isteni és mennyei kegyelem, mely a jelenben e szentség által a lélek táplálására és fóntartására nyujtatik. Mert valamint a keresztség által uj életre születünk, a bérmálás által megerősödünk, hogy a sátánnak ellenállhassunk és Krisztus nevét nyilván megvallhassuk: úgy az oltáriszentség táplál és föntart bennünket. A harmadik, a mi a jövendőre vonatkozik, az örökké tartó öröm és dicsőség gyümölcse, melyet Isten Ígérete szerint a mennyei hazában nyerünk el. E hármat tehát, melyek a jelen, múlt és jövő idő különbsége szerint nyilván különbözők, a szent titkok úgy ábrázolják, hogy az egész szentség, ámbár különböző elemekből áll, ezek mindegyikének kifejezésére mint egy dolog jelentésére vonatkozik. XII. Mi c szentség anyaga, és milyen kenyeret kell az átvál­tozáshoz hasznába f l)e mindenekelőtt e szentség anyagát kell ismerniük a lelkipásztoroknak, mind azért, hogy ők azt kellően létesíthessék, mind, hogy a hívek is intessenek, mit jelképez az, és az általa jelentett dolog iránti buzgalomtól és vágytól lángoljanak. Kétféle tehát e szentség anyaga: az egyik búzából készült kenyér, a miről először lesz szó; a másikról utóbb kell szólnunk. Mert Krisztus Urunk, mint Máté,3) Márk4) és Lukács5) tanítják, kezeibe vévé a kenyeret, megáídá és megszegő mondván: „Ez az én testem“. Jánosnál6) is kenyérnek nevezte önmagát Üdvö­zítőnk, midőn mondá: „Én vagyok az élő kenyér, ki mennyből szállottam alá“. Mivel pedig a kenyérnek különféle nemei van­nak, vagy, mivel anyagra különböznek, mivel az egyik búzából, a másik árpából vagy hüvelyesből és egyéb földi gyümölcsökből készül, vagy mivel különféle minőségűek (mert az egyikhez kovász kevertetik, a másik pedig egészen kovásztalan) a mi az elsőt illeti: az Üdvözítő szavai bizonyítják, hogy a kenyérnek búzából kell készülnie; mert kétségtelen, hogy, midőn a köz­­bezédbén általában kenyeret említenek, Imzakenyeret értenek. *) Luk. 22, 19. 2) I Kor. 11, 26. 3) Mát. 26, 26. 4) Mark. 14, 22. e) Luk. 22, 19. 6) Ján. 6, 4L

Next

/
Oldalképek
Tartalom