Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - II. Fej. A keresztség szentségéről

161 olvassuk, hogy „Pál egész családot megkeresztelt“,1) eléggé ki­tűnik : hogy az üdvözítő keresztvízzel a családhoz tartozó gyer­mekek is leöntettek. Továbbá ajánlja ama szokást különösen a körülmetélés, mely á keresztség előképe volt. Mert nincs, a ki nem tudná, hogy a gyermeket nyolczad napon körül szokták metélni. És a kiknek a test kézzel történt körülmetélése a „test bőrének el metszésében“ használt, a keresztség, mely „Krisztus­nak nem kézzel történt körülmetélése“, világos, hogy használ. Végre, mint az apostol tanítja: „ha egynek bűne által a halál uralkodott az egy által: annál inkább fognak az életben az egy Jézus Krisztus által uralkodni, kik a fegyelem, ajándék és meg­­igazulás bőségét veszik“.3) Ha tehát Ádám bűne miatt a gyer­mekek a származásból bűnt vontak magokra, annál inkább nyer­hetnek Krisztus Urunk által kegyelmet s megigazulást arra, hogy uralkodjanak az életben; ez pedig a keresztség nélkül semmikép sem történhetik meg. Azért tanítsák a lelkipásztorok, hogy a csecse­mőket szükségkép meg kell keresztelni s azután lassanként a kisdedet a kér. vallás parancsival valódi jámborságra kell kiké­pezni. Mert, mint jelesen mondta a bölcs: „Az ifjú az ő útja szerint, midőn megvénül, sem távozik attól“.3) XXXII. A csecsemők a keresztségben lelki kegyelmet nyernek. Nem is szabad kételkedni, hogy a hit ajándékát megnyerik, midőn leöntetnek, nem, mintha értelmük beleegyezésével hinné­nek, hanem mivel a szülék hitével, ha a szülék hívők, ha pedig nem azok, hogy sz. Ágoston4) szavaival szóljunk, a szentek összes társaságának hitével erősittetnek meg. Mert helyesen mondjuk, hogy a keresztségre felajánItatnak mindazok részéről, kiknek tetszik, hogy felajánltassanak és kiknek szeretete által a Szentlélek egyességébe fogadtatnak. XXXIII. A csecsemők lceresztségét nem kell halogatni. Hathatósan kell inteni a híveket, hogy gyermekeiket, mi­helyt veszély nélkül lehet, az egyházba vitessék és ünnepélyes szertartás közt megkereszteltessék. Mert, mivel a csecsemő gyer­mekeket illetőleg az üdvösség megszerzésére nincs más mód, *) *) I. Kor. 1, 16. 2) Rom. 5, 17. 3) Példab. 22, 6. 4) Sz. Ág. 98. lev. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom