Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - II. Fej. A keresztség szentségéről

benne van a „keresztellek“ szóban. Sőt a görög egyházban vál­toztatott szólásmód szerint el is szokták hagyni, azért, mivel a kiszolgáltató megnevezését nem tartották szükségesnek: innét van, hogy a keresztségben ezen alakkal élnek: „Megkeresztel­te tik Krisztus szolgája az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek ne­vében“. Hogy pedig mégis jól szolgáltatják ki a szentséget, kitűnik a florenczi zsinat határozatából és értelmezéséből, mint­hogy ama szavak eléggé kifejezik, a mi a keresztség -valóságához tartozik, tudniillik a leöntést, mely akkor valóban megtörténik. XV. Hogyan kereszteltek az apostolok Krisztus nevében? Ha volt is idő, midőn az apostolok1) csak az Ur Jézus Krisztus nevében kereszteltek, meggyőződhetünk arról, hogy ezt ők a Szentlélek sugallatából tették, hogy az újonnan keletkezett egyház kezdetén a hirdetés Jézus Krisztus neve által ünnepélyesebb legyen és az ő isteni és végtelen hatalma annál inkább diesőit­­tessék. Azután, a dolgot mélyebben vizsgálván, könnyen meg­értjük, hogy azon alakban ama részek közöl, melyeket maga az Üdvözítő határozott meg, egy sem hiányzik; mert a ki Jézus Krisztust mond, egyszersmind az Atya -személyéi, ki által meg­­kenetett és a Szentleiket, kiben megkenetett, jelenti. X VI. Hinnünk kell, hogy az apostolok Krisztus nevében, a Sz. Háromság másik két személyének elhallgatásával soha sem kereszteltek. Mindazonáltal, ha sz. Ambrus2) és Vazul nagy tekintélyű atyákat követjük, méltán kételkedhetünk, hogy az apostolok ily alakkal valakit kereszteltek volna; mivel ők a Jézus Krisztus nevében való keresztséget úgy magyarázták, hogy ama szavak azt a keresztséget jelentik, mely nem Jánostól, hanem Krisztus Urunktól rendeltetett; ámde az apostolok a közönséges és bevett alaktiü, mely a három személy megkülönböztetett neveit tartal­mazza, el nem tértek. S ezen szólásmóddal Pál is élt a Gálátok­hoz irt levelében, midőn mondja:3) „Kik Krisztusban vagytok megkeresztelve, mindnyájan Krisztusba öltöztetek“, hogy kijelentse, *) *) Ap. Csel. 2, 38. és 8, 12. 2) Ambr. a Szenti. 1, 3. Váz. a Szenti. 12. f. 3) Gál. 3, 27. 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom