Emlékkönyv a szombathelyi r.k. püspöki elemi fiúiskola félévszázados jubileuma alkalmából 1872-1921. (Szombathely, 1921)
38 gyott minden kis megtakarítóit pénzecskéje. Ha pedig nyugalomba vonul, tényleges tanítói járandóságainak épen a feléből kellett volna megélnie. Erre nem mert vállalkozni. Tanított tehát szakadatlanul, egészen haláláig. A húsvéti szünetet kiadtuk a gyermekeknek, utána két napra komolyan megbetegedett és rövid, de nem kínos szenvedés után 1921 évi március hó 28-án az Úrban csendesen elhunyt. Álljunk meg egy kis időre ennél az emberi életnél és szemléljük azt, hacsak egy pillanatra is. Egy ember, aki életének színejavát, minden erejét, minden képességét másoknak, az ártatlan gyermekeknek szentelte, aki a kéthónapi vakációkat unalmasan hosszúaknak és sivároknak találta, akinek egész lénye csaknem újjászületett a beírásoknál, még a legutolsó években is, mert újból megkezdhette azt a munkát, amelybe egész lelkületét is mindig belevitte, ennek az embernek nem adatott meg, hogy a jólmegérdemelt nyugalmat élvezhesse. Ki kellett tartania utolsó leheletéig a munkában, mert öreg korára nem kapott volna megélhetést. Generációkat nevelt, embertársai lelkületét faragta, idomította akkor, amikora legnehezebb vele bánni, öntudatra ébresztette őket és tudatos munkára, hazaszeretetre, vallásosságra tanítván, az életben való boldogulás útjait nyitotta meg előttük. Olyan direktívákat szabott eléjük, amiért sok ezren rajongó szeretettel és becsüléssel környezték utolsó percéig; és ilyen munkásság után, ekkora megbecsülés közepette dolgoznia kellett, mert másként nem volt számára megélhetés. Összeszorul az ember szíve ennél a gondolatnál, mert másrészről azt látjuk, hogy vannak emberek, önzőén csak magukért dolgozó emberek, akik sokkal kisebb fáradsággal biztos és sokszor pazar megélhetést biztosítanak maguknak és családjuknak. De vájjon letörje-e ez a gondolat bennünk az ambíciót s vájjon arra legyen-e ez az élei nekünk példa, hogy hivatásunkat nem érdemes nagyon lelkiismeretesen végezni ? Nem 1 Erre szintén drága halottunk élete tanít meg. Sohasem hallottuk tőle azt az utolsó időben már közmondásszámba menő mondatot, hogy „amilyen a fizetés, olyan a munka !„ Türelemre, kitartásra és buzgó munkára tudott csak serkenteni mindenkit. Tanítótársai panaszaira igen sokszor mondotta nekik, hogy az az ártatlan gyermek, akiket ránk bíztak, nem tehet arról, ha az állam mostohán bánik a tanítókkal. A hivatása magaslatán álló tanító nem napszámba dolgozik, és nem a fizetéshez méri munkáját. És ebben a szellemben dolgozott drága halottunk utolsó percéig Benne mi a legjobb kartársat vesztettük
