Emlékkönyv a szombathelyi r.k. püspöki elemi fiúiskola félévszázados jubileuma alkalmából 1872-1921. (Szombathely, 1921)
9 rene, a kárpitos munkát pedig Brutscher József szombathelyi polgárok nyerték el; a kitűnő minőségű agyagkályhákat Herfort János szintén helybeli kályhás mester állította be. (Ezek egy kivételével ma is jókarban vannak) Az építés körül való felügyelettel Czupy János iskolatanácstagot bízták meg. 1 Az építési anyagok kellő mennyiségben együtt lévén, az iskola tanácsának 1870. november 2-án tartott határozatához képest az alapásatások november 7-én megkezdődtek. A töltésből álló területen néhol 3 ölnyire is le kellett ásni, hogy az eleven föld eléressék s így az alap óriási téglamennyiséget fogadott magába. Nevezetes ezen ásatásnál, hogy két ötnyi mélységben egy széles, terméskőből rakott, s a sörház felül a nagytemplom felé ívben kanyaruló falra akadtak. A falépítmények 1871. július második felében befejezésükhöz közeledtek s július 23-án estefelé tűzték fel a munkások a felpántlikázott, zászlókkal ékített gályát. Augusztus közepén az épület már tető alatt állt ugyan, de októberig, az iskolaév kezdetéig még sem készülhetett el. III. AZ INTÉZET FÖLAVATÁSA ÉS ÜNNEPÉLYES MEGNYÍTÁSA. 1872. év nyarán az épület teljesen elkészülvén és taneszközökkel is fölszereltetvén, az egyháztanács július 5-én a püspöki palota nagytermében ülést tartott, amelyen a tanítói állásokat megszervezték. Az első tanítótestület tagjai a következők lettek : Honthy László igazgató főtanító, Szabó Károly főtanító, Ats Gyula, Stitz Mihály, Ruisz Ferenc, Fejes János tanítók. A női kézimunkák vezetésére Pálffy Laura helybeli oki. tanítónőt választották meg. Stitz Mihály azonban kineveztetését megköszönve visszalépett, ennek helyére aztán szeptember 19-én Bertalan István bakonybéli tanítót nevezték ki. A tanítók megválasztása előtt még augusztus hó folyamában kinevezte a megyés püspök úr Angerbauer József hőgyészi s Tornyos Gábor dobronaki segédlelkészeket hitelemzőkké. A tanítók szeptember vége felé megérkeztek s legott meg