Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
VIII. A kiscelli Szűzanya tisztelete az irodalomban
172 Kismáriacell Szeret a szél, a tenger és a Montblanc, szeret a dörgő naprendszer az égen, de senki nem szeret úgy téged, mint én és az én kis árva, rongyos népem. Falusi lány c. derűs, kedves, évődő életképe népi szokást örökít meg. Az ünnepre sütött kalács illata belengi a házat, az eladósorba lépett lány befont hajába kék pántlikát köt, arcát hóval mossa meg, frissen vasalt fehér ingvállat, zöld kötényt, fodros, lenge szoknyát ölt, jeles ünnepre készülődik, a celli búcsúba igyekszik. Szokás szerint a leányok és a legények ünnep alkalmával kicsinosították magukat, így indultak a templomba: a leányok az imakönyv és a fehér keszkenő mellett egy szál bazsalikomot vagy rozmaringot tartottak a kezükben, vagy az illatos növényt az imakönyvükbe tették. A legények rozmaringot tűztek a kalapjuk mellé. Ezektől a virágoktól lett illatos az Isten háza, ezért nevezték a szentmisét a népi vallásosságban „szagos misének”. A boldog készülődés a találkozás örömének szól... Simára fésült szép haját Két vastag ágba fonja. Égszín szalagot fűz bele, Ügy tornyosttja kontyba. Az arcát mossa csillogó Friss márciusi hóval. A szomszéd Örzsike nénike Kíváncsi és megszólal. Talán muzsika lesz ma este s táncba készülsz, lelkem? A lány mosolyog s rózsaként virít a csöppnyi telken. Az új kalács friss illata A konyhából kiárad. A lány vasalja gondosan Az ünneplő ruhákat. Fehér ingvállat, zöld kötényt, A fodros, lenge szoknyát. Az Örzse néni rosszat sejt S szól, mint ilyenkor szokták. Csak nem legény van a dologban, hogy így öltözöl, te? A lány kacagva felnevet s pirulva néz a földre. Mariazelli nyakban viselhető zarándokkereszt. XX. század vége A kiskertben gyorsan letép Egy gyenge rozmaringot. A rozmaring az éjszakán Harmatban fürdőit, ringott. A rozmaringot gondosan