Szent Márton püspök 316-397. Halálának 1600. évfordulójára (Szombathely, 1996)

Útját Itália felé vette, hogy onnét Poitiersbe menjen Hilarius püspökhöz. Útközben értesült róla, hogy az arianusok Hilariust is elűzték Galliából. Márton Milánóban maradt, ahol térítő munkáját folytatta. Milánóban is az arianusok akarata érvényesült, kikergették a városból, mint lázítót.

Márton már kora gyermekkorában foglalkozott a gondolattal, hogy remete lesz. Milánóból történt elűzése után magányba vonult. Egy szigetre ment. Insula Gallinariának, Tyúk-szigetnek nevezték azt a kietlen, kopár földdarabot, ahol másodmagával - egy buzgó pap társával - bűnbánó, szemlélődő életet kezdett. Élelmüket nagyrészt a szigeten található növények biztosították. Márton egy alkalommal - mivel nem ismerte jól a növényeket - mérges gyökeret evett és halálosan megbetegedett tőle. Nagy fájdalmában Isten segítségét kérte és betegségéből csodával határos módon felépült.

Szigeti magányában értesült arról, hogy Hilarius száműzetését Constantius császár megszüntette, így a püspök visszatérhetett székvárosába, Poitiersbe. Márton 360-ban útrakelt, hogy Galliába menjen és Hilariusnak térítő munkájában segítségére legyen.

Visszatérése után azt tapasztalta, hogy a kereszténység Galliában csak a városokban vert gyökeret, a falvakban továbbra is a pogány hit maradt az uralkodó. Az eredményes térítőmunkához segítőtársakat keresett. Poitierstől alig két kilométernyire fekvő kis település, Ligugé környékén remeteségbe vonult. Sokan csatlakoztak hozzá és követőivel hamar benépesült a domboldal. Márton összefogta, szervezte a remeték életét. Naponta közös imára gyűltek össze. Remetetársait és a keresztény hitre készülőket nap mint nap oktatta. Egy idő után felvette a szerpapi rendet, mert az egyház megkövetelte, hogy egy közösség vezetője diakónus vagy áldozópap legyen. Ligugében kialakult egy szerzetesi közösség, amely pontos szabályok szerint működött. Ruházatuk egyszerű volt, személyes tulajdonnal nem rendelkeztek. Imával és munkával teltek napjaik.

16