Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

A vértanúság éjszakája

A hátsó szobában aludtam. Az ablak pontosan oda nézett, ahol megölték a káplánt. Ügy kettő-három óra körül arra ébredtem, hogy a kutyánk nagyon ugat, és kiabálást hallottam: „Segítség! Segítség! Jaj, megölnek!” Gondoltam, hogy segíteni kell, akárkivel is történt ez. Ki akartam nyitni az ablakot, de valami mintha megfogta volna a kezemet hogy ne nyissam ki. Felébresztettem szüléimét, hátra jöttek a szobámba, ők is hallották a hangokat.

Ezután Somfalviék háza

együtt mentünk ki az épület mögé, az anyukám, az apukám, a nagymamám, és én is. A kutyát úgy húztuk, nem akart jönni, mert félt valamitől. Az apukám hozzá akart nyúlni a vérző emberhez, aki még akkor sóhajtozott, azonban a koromsötétben nem ismertük fel őt. A nagymamám ellökte, mondván: „Nem látod, hogy vérzik?” Nem engedte az aput hozzányúlni. Ha hozzányúlt volna, azzal komoly gondot szerzett volna magának, hiszen így is elvitték, mert festékes volt a ruhája, de nem véres. Hó akkor még nem esett, minden fekete volt.

Később valaki azt mondta nekem: „Ha kinyitod az ablakot, akkor te is ott lettél volna, ahol a pap.” Még azt is mondta, hogy a gyepű mögött ott figyeltek bennünket a gyilkosok, hogy mit csinálunk.

Az édesapám kerékpárral ment Szentgotthárdra rendőrért és orvosért. Azon az éjjelen a rendőrségen bál volt. Nem jött ki senki azonnal, csak reggel világosban jöttek ki Szentgotthárdról és Szombathelyről. Ezt nem értjük mind a mai