Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

Az Istennek szentelt életjelei

Mindezek ellenére az oblációban eltöltött egy év során fokozatosan erősödött Brenner János hivatása. Befejezve gimnáziumi tanulmányait, hivatásának meg­­felelően Zircen maradt, és 1950. augusztus 8-án jelentkezett noví­­ciusnak. Anoviciátusi idő rendes körül­mények között arra szolgált, hogy az Istenre figyelés, az Istenben való elmélyülés által csak a hivatásuk tisztázására koncentráljanak a növendékek. Ezért a külvilágtól és a családtól is elzártan éltek, sőt az örökfogadalmasokkal sem találkozhattak. A szülők is csak egy év múlva, a noviciátus idejének letelte után látogathatták meg őket.22 Ahogy az oblációt is, úgy a novíciátust is lelkigyakorlat előzte meg. Ennek befejeztével az új novíciusok23 1950. augusztus 19-én öltöztek be.24 A ciszterci szerzetesek élete, az adott körülményekhez képest, a szokásos napirendnek megfelelően alakult. A lelki életük vezetését magiszterükre25, ‘Sigmond Lóránt atyára bízta a rend. 22 ...Kövek fognak kiáltani... - Szerzetesvallomások - (1988-1989), Kulics Ágnes, Tölgyesi Ágnes, Bp., Gondolat, 1991, 105. 23 A következő fiatalok kezdték meg ajelölt időt Zircen: Vecsey Jenő Simeon, Térey Péter Nother, Asztalosy István Leó, Süveges Károly Ugrián, Puskás Hénok, Matolcsy István Tádé, Kocsis József Etele, Körtvélyessy László Lázár, Rosdy Pál Ágoston, Ugri Mihály Gyárfás, Brenner János Anasztáz, Lévay László Bellarmin, Kerényi István Jozafát, Márton István Ildefonz, Kovács Béla Szörény, Geröly Ferenc Fulgent, Czike Imre János, Kilián István Torde, Békefi Géza Csongor. Czike Imre János O. Cist.-tel 2001. május 7-én készítettünk egy beszélgetést. O hozta tudomásunkra ezt a névsort. 24 Gianone i.m., 454. 25 A novíciusok képzését irányító személy. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom