Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

Utószó

meglássa”. Mi játékosabbak voltunk. Mint kispapot és újmisést csodáltam Jánost. Úgy éreztem, hogy több lépéssel is előttem jár. Nem volt könnyű dolgom két eminens tanuló testvér után ugyanazoknál a tanároknál teljesíteni elvárásukat. Az akkori győri püspök, Papp Kálmán a vizsgán két tételt is osztott nekem egyszerre, testvéreim teljesítményére hivatkozva. A szemináriumban láttam buzgóságát, csendes imáit a kápolnában. Ezt a lelkületet ugyan hazulról hoztuk, de mégis ösztönzött arra, hogy kövessem példáját. Három évig voltunk együtt a győri szemináriumban. Akkor még ún. cella-tilalom volt. Nem lehetett bemenni a másik szobájába. Gyakran álltam meg cellájának ajtajában, hogy tanácsot kéijek tőle, vagy problémámat elmondjam neki. Első helyemen, Bagodvitenyéden meglátogatott. Motoron jött. Éppen akkor hívtak életemben először beteghez, akinek a szentkenetet kellett feladni. Bizonytalan voltam. Kértem, jöjjön be velem és segítsen. Azt felelte: egyszer el kell kezdeni a papi feladatok megvalósítását. Kint megvárt, majd hazavitt. Utána levelet kaptam tőle, amelyben kioktat, hogyan viselkedjem első helyemen. Hozzátette, kerüld a magasságokat és a meredélyeket. Tudtam, mitől óv. Egy két hónap múlva Lentibe kerültem, nehéz helyre. Sajnált. Azt írta, hogy eleinte ő is összeszorított fogakkal hajtotta a kerékpárt a rossz időjárásban. Lentibe már nem jutott el látogatóba, csak halálhírének távirata. „Fiatalon halt meg, mégis teljes életpályát futott be. Lelke kedves volt az Isten előtt.” (Bölcs 4,13-14) Brenner József püspöki helynök 281

Next

/
Oldalképek
Tartalom