Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

Vázlat a magyar katolikus egyház üldözéséről (1945-1957)

Az ÁEH és az ÁVH közösen gyűjtötte a kompromittáló adatokat a volt szerzetesekről, papokról és püspökök-röl. Ezeket a jelentéseket különböző operatív-, személyi-, csoport- és munkadossziékban találhatjuk meg a Történeti Hivatalban.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc felcsillantotta a reményt, hogy megszakad a magyar nép és az egyházak megalázása, megsarcolása és megtörése. Azonban a nem egészen két hét történései csak léket vertek a birodalom falán, de az áttörés nem sikerült. Az egyházmegyékben elbocsátották a békepapokat a püspöki aulákból és a vezető plébániákról, meg nem alkuvó személyek kerültek ismét pozíciókba. Azonban a véres katonai elfojtás után a megtorlás az egész magyar társadalom minden rétegét elérte, így a katolikus egyházat is. Az ÁEH megbízottai visszatértek munkahelyükre, és megindult a bosszú, a „büntetéshenger”: a forradalom alatti kinevezéseket a püspökökkel visszavonatták; a forradalom előttinél is rosszabb és megalázóbb helyzetet alakítottak ki.

A megtorlást nem állították annyira előtérbe, mint a ‘40-es évek végén, az ‘50-es évek elején, de sokkal véresebb, sokkal keményebb volt, mint valaha.29

A békepapi mozgalmat 1956 után újjászervezték. A kormány útmutatása szerint 1957-ben megalakult a katolikus püspöki kar „békemüve”, az Opus Pacis, amelynek keretében bizonyíthatta a rendszer iránti lojalitását a főpapság. Az Opus Pacist 1957. május 24-én állították fel. A kormány nyomására a püspökök megalapították az Országos Béketanács Katolikus Bizottságát. A Béketanács elnöke Hamvas Endre Csanádi püspök lett. Vele együttműködve megmaradt a Katolikus Papok Országos Békebizottsága is.

29 Az 1956-os forradalomról és a megtorlásról lásd bővebben Szántó Konrád OFM Az 1956-os forradalom és a katolikus egyház c. művét, Szent Maximilián Lap- és Könyvkiadó, Miskolc, 1992.

27