Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)
A kötetben szereplő személyek életrajza
1935 között börtönben ült. 1942-ben az illegálisan újjászerveződő kommunista párt központi bizottságának tagja. 1944 júniusában a jugoszláv határon mint katonaszökevényt letartóztatták, de nem ítélték a haditörvényszéki gyakorlatnak megfelelően halálra, csak két évet kapott. Négy hónap múlva újra Budapesten volt. 1944 novembere előtt ismét elfogják, de az érvényben lévő felkoncolási parancs ellenére sem végzik ki, hanem Németországba kívánják szállítani, azonban megszökik. Az MKP majd MDP főtitkárhelyettese 1946-1950 között, 1948-tól 1950-ig belügyminiszter. Az ÁVH 1951 áprilisában tartóztatja le, és életfogytiglani fegyházra ítélik. Szabadlábra 1954 júliusában bocsátják, majd rövidesen rehabilitálják. 1956. október 30-tól november 2-ig a Nagy Imre kormány államminisztere. A szovjetek döntése alapján 1956. november 4-től 1958 január végéig a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke. Államminiszterként 1958-1961 között tagja a kormánynak, majd 1961-től 1965- ig a minisztertanács elnöke. 1988 májusában megfosztják a forradalom óta gyakorolt pártvezéri tisztségétől. Még tanúja a róla elnevezett rendszer összeomlásának. P. Kiss László Szaléz OFM (1904-1946) ferences szerzetes. 1937 és 1942 között New Brunswickban lelkipásztor. Hazatérése után 1944-től Gyöngyösön él a ferences kolostorban, 1945-ben megalakítja a Keresztény Demokrata Ifjúsági Munkaközösséget. 1946-ban letartóztatták, és még ebben az évben kivégezték. Kovács Sándor (1893-1972) szombathelyi püspök. Teológiát a bécsi Pázmáneumban tanult, 1915-ben szentelték pappá. Tíz évig a váci püspökségen szolgált, majd 1927-től kecskeméti plébános, c. apát, főesperes és pápai prelátus. 1944-től 1972-ig szombathelyi megyéspüspök. Kozma Ferenc (1902-1975) 1925-ben szentelték pappá. Filozófiai doktor. 1930-ban Franciaországba küldték az ott élő magyarok lelki gondozására. A szombathelyi papnevelő intézetbe 1940-ben került, ahol 1945-ig spirituális volt. 1945-től 1959-ig Rábakethelyen, utána haláláig Oszkón volt plébános. 262