Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)
Vallanak a levéltári dokumentumok
- 3 -£%lda eri» pl.az,hogy épen a2 ilyen természetű beszélgetés után azonnal intézkedettTnogy fanaknja községben a volt szalézi rend tulajdonában lévő két Kazal! adjak el és vegyék men azt a házat, aniben jelenleg lakik a plébános,8aire megint ró kelleane költeni kb, 50 ezer forintot. Űrre fel én is intézkedtél», hogy ha ség eddig nem államosították a volt szalézi rend tulajdonába» lévő két «ázat,akkor azonnal indítsák el államosítást,vegyék széljegyzetbe/! a » íelekkönyvi Hivatalban. A plébánia vét el tűik és restauráláshoz pedig engedély kérésére kötelezte» a pléhénost. »1 kell.aoniianithogv az elmúlt hónap'«» a püspöktől elkértem egy illegálisan terjesztett félfasiszta vallásos tárgyú könyvet,aait ebben az egybázaegyében is terjesztettek. Ennek címe "Ki volt 3ódi Kagdi Ebben arról van szó, hogy Balatonfíizfőn volt egy nő aki az akkori plébánosnak Orros Gyulának mindene volt,akit viszont 19#5-ben egy szovjet katona agyonlőtt.Kost ebből a nőből szentet akarnak kreálni és összeszedtek róla minden adatot,ami széppé és jóvá teszi ezt a nőt. Egyébként Hódi Magdi sirjához Balatonfözfóre ttár eddig is szerveztek zarándok utakat.» kíspapok is kiszoktak ide vonulni és kérők Bódi Magdi segítségét.közbenjárásét az is-tennél. - . A püspök elősször nekem azt Kondott8,tory ne» tudja hol lehet ez a könyv ö valószínű aegsemaisitétte es bat így nincs ne gr Erre elmondta» ne ki, hogy tudtoRiáal püspök ur igen szereti a könyveket és isindenvalóssinusöR szerint ennek is méltó megbecsülést biztosított. Épen ezért jobb volna ha nem nekünk kellene ezt keresni. Igv aztan másnap hozta ezt a könyvet nekea. Ezt átadtam a Bö.-nek. JS*t azért iron le kfilBn,*ert úgy tudom,hogy Miklós elvtárs erről beszélt nor Serényi elvtárssal. Egyébként itt is a püspöknek az a célja,hogy szentté kerálják a volt rábaketbelyi káplánt,Brenner Ferencet,akit 195? december Iáén meggyilkoltak. hadig mai' Beeszervezték,hogy a képeit árulják, pénzt «érnek érte és a nagyáriáid templom építésére így is gyűjtik a pénfct. Betettek Brenner szobájába egy oltárt.Ott vannak a .véres ruhái azt mindenkinek »utogätjäk és imákat szerveznek a szo[:héjában.Már cost is kérik Brenner közbenjárását istennél elsősorban pénzért,Branner képeivel együtt. _ _____________________ mint törhetetlent elmond tán a püspöknek, eddig nem intézkedett. Most rendőri vonalon intézkedünk,hogy a szabálytalan gyűjtést beszüntessék. lo. Br-enaer József képiin, Szoabsthely. A fiatal reakciós papi társaság tagja. A békeuiozgaloötSl távol tartja sagát. I£ijeleststte.hosy abból senki sem eszik, hogy ő valaha is elaenjan egy békagyülésre. Sevezstt apja a Eegyel íaaácaon dolgozik. Három édeatastvér arenner gyerek volt pap. ás egyiket 195? decemberében meggyilkolták, Szeatgotthárd mellett. Az egyik testvére Győrben pap. Értesülése* szerint ez is eléggé reakcióé, ugyancsak szülei sem mondhatók haladó szeli esik. ki; éké a elaöaorbsn ezek hatása alatt áll. Szombathelyre csupán azért engedtük,sert szülei bagyoa el voltak keseredve pap fiuk halála «isit. Maik ok aa volt,hogy itt lehet, mert eléggé beteges terasészstü és Így otthon tud tartózkodni szüleinél. Egyébként nevezett elsősorban az ellenforradalom elett, mint fiatal pap ügyködött Budapesten. Szombathelyre ő hozta az első "Kedves Barátom" o, brcsaurit, amit terjesztettek és aminek következménye volt néhány pap lezárása. át utóbbi időben,elsősorbas betegsége alatt, non aok vizet zavar. __. e».;z5sn x ty-A-u-ch pogfe/y/a^g (tj.) Cvállár I 245