Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)
Paptársak a vértanúról
volt János atyában is. Az a feltétlen bizalom, amelyet egyedül az Istenbe tud vetni az ember, amelynek tudatában ő el tudott indulni azon az estén Jézussal a szívén. Isten hordozója volt. Ez az a feltétlen Istenbe vetett bizalom, amely az embert állandóan meg tudja tartani hűségben, az Istennek szentelt életben. Ma egy olyan kort érünk, amikor nem divat papnak lenni. Annak idején, amikor János atya Isten hívó szavára igent mondott, akkor még nehezebb volt a helyzet. Azok, akik akkor azt vállalták, hogy papok lesznek, vállalták, hogy bizony komoly szorongattatások között fogják a szolgálatukat teljesíteni. János atya is ezt vállalta. Abban az időben sem volt divat papnak lenni, mint ahogy ma sem az. De nem is ez a fontos, hogy az emberek számára mennyire szép a papi hivatás, vagy mennyire látják annak az értékét, hanem egyedül az számít, hogy Isten hív bennünket. S erre az isteni szóra minden áron igent mondani, minden nap hűségben igent mondani. Ez volt János atyának az élete, ez volt a papságban eltöltött éve, és ez volt az a 26 év, amelyet itt közöttünk élt, amelyet mi ajándékba kaptunk az Istentől. S mit is tanulhatunk tőle most, adventben, amikor az ő vértanúhalálára emlékezünk? A készenlétet. Nemcsak a mindenkori vértanúknak az erénye és lelkisége volt ez a készenlét, hanem ez a keresztény embernek a magatartása. Ez az alaphelyzet, amelyből minden keresztény tud élni: az állandó készenlét. A keresztény ember állandóan készíti a szívét az Úrral való találkozásra, állandó úijövetben, adventben élünk. Ahogy János atya kész volt azon a napon, az ő vértanúságának a napján Istennek a hívó szavára igent mondani, nekünk is készítenünk kell lelkünket. Minden nap úgy készíteni, hogy Istennek a hívó szavára, arra az ölelésre, amely Istennek az örök ölelése, arra igent tudjunk mondani. Vágyakozni Isten után. Ez az adventnek az igazi tartalma. Brenner János atya tudott vágyakozni az Isten után. Nem is akárhogyan, mert ezt a vágyát Isten egészen betöltötte. Nem valamivel, nem valakivel, hanem önmagával. Ez volt az ő vértanúsága. Vágy Isten után. Vágyat az Isten után nem akárki ébreszti az emberben, hanem az Isten. 169
