Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)
Paptársak a vértanúról
szeretete” - mondta Pilinszky János költő. Ebben a véres szövetben ott van a sok-sok kín és fájdalom. De most bizony rettenetes módon és talán életközeiben el tudjuk képzelni azt, hogy mi történt itt azon az éjszakán, december 15-ének éjszakáján. Kín és fájdalom. Egy fiatalember, tiszta és jószándékú fiatalember alig 26 évesen életét áldozza Krisztusért. Ez a vér, amit ezen a karingen látunk, emlékeztet és szinte fájdalmasan kiált. És szinte fájdalmasan kiáltunk mi is. Hogy lehet, hogy történhet ilyen? Hogy lehet egy olyan rendszert életben tartani, amely porszemként morzsolta össze legjobb embereit? De ez a kín és fájdalom másféle kín. Az eddigi külső s a további belső fájdalom. Mert hogyha erre a szenvedésre tekintünk, kedves Testvérek, akkor magunkat is kicsinynek, s talán bűnösnek is érezzük. 1923-ban Petőfi Sándor 100. születésnapján Babits Mihály írta Petőfi koszorúi című versét. S ebben fájdalmasan kiált fel: Hol a szem, szemével farkasszemet nézni? Hol a száj, aki igazán kiáltja emlékezetét. Babits verse arról szól, hogy nincs méltó ember arra, hogy szembe nézzen az akkor századik születésnapját ünneplő Petőfivel. S most mi is így állunk itt egy kicsit e kín és fájdalomnak láttán, nem vagyunk méltók, hogy erre emlékezzünk. A kín és a fájdalom nemcsak az övé volt, hanem a mienk is. S ha mi, fiatal papok, kései tisztelői és hívek rá emlékezünk, akkor bizony jó, hogy ha magunkba szállunk. Vajon hisszük-e, hogy érdemes odaadni az egész életünket? De szemléljük tovább ezt a karinget, kedves Testvérek, s újra tovább segít bennünket egy szentírási vers. A Jelenések könyvében olvassuk ezeket a szavakat, amint a vének odamutatnak az üdvözöltek seregére: „Ruhájukat fehérre mosták Bárány vérében.” Véres ez a ruha, véres ez a karing, és mégis a hit szemével rátekintve azt látjuk, tündöklőén fehér. Isten csak akkor szólítja magához az embert, amikor már megérett. Radnóti Miklós írja: „Ring a gyümölcs, lehull, ha megérett.” Brenner János élete fiatalságában is teljes. Gyakorolta az istenszeretetet, ahogyan azt lelki naplói, és gyakorolta az emberszeretetet, ahogyan azt a rá emlékezők mondatai bizonyítják. Érett gyümölcs volt 164
