Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)
Videofilm Brenner János halálának 40. évfordulójára
Rimfel Ferenc Az is hozzátartozik a gyilkossághoz, hogy aznap éjszaka egy rendőr állt az út szélén, és figyelte, hogy milyen mozgás van a plébánián. Kik mennek föl, és kik jönnek le. Mert hiszen a tisztelendő úrnál sokszor 10-11 óráig is tartózkodtak fiatalok. Még azt is tudni kell, hogy aznap éjjel a rendőrök nagy bált tartottak, és a bál környékén olyan fiatalok is ólálkodtak, akiket később belekevertek a gyilkosságba.Ahogy megérkezett a nyomozócsoport a plébániára, és a plébános atya is megérkezett Farkasfáról, mindjárt az volt az első, hogy kihez is mehetett a tisztelendő úr. A plébánián volt egy könyv, az ún. betegellátó könyv, ebbe szokták bejegyezni, ha beteghez mentek, hogy hányán részesültek szentségben. A plébános atya odamegy a betegellátó könyvhöz, és látja beírva a beteg nevét. Odamegy a nyomozótiszt, kitépi a lapot és összegyűri. Kerekes Károly apát úr írt egy verset „A lángoló vércseppek” címmel, azt mindig elszavaltattuk a gyerekekkel. Most, hogy halálának 40. évfordulója közeledik, az alapítvány egy harangot öntetett, és ennek a harangnak a felszentelése lesz december 14-én délután 2 órakor. Mi a célunk Brenner János tisztelendő emlékének ápolásával? Mindig azt mondom a híveknek, hogy az ő emlékét át kell adnunk a gyerekeknek és az unokáknak. Mert hogyha elfelejtjük, akkor azonosulunk a gyilkosok szándékaival, akik azt akarták, ne legyen jó pásztor a hívek között. Ha az emléke él körünkben, akkor mondhatjuk azt, hogy előbb-utóbb a szentek körében fogjuk őt tisztelni hivatalosan is, nyilvánosan is. És bízunk abban, hogy előbb-utóbb a gyilkosságnak a körülményei is tisztázódni fognak. Minden esztendőben az ádventi koszorú harmadik gyertyáját az ö emlékére gyújtjuk meg. A koszorúnk gyertyái közül három lila és egy piros. Ha a piros ég, akkor mindig a vértanúra emlékezünk. Talán kellene szólni Brenner János örökségéről is, szellemi, lelki örökségéről. Úgy emlékeznek vissza az emberek, hogy egy igazi lelkipásztor volt, bármerre járt, mindig szót tudott érteni a fiatalokkal, idősekkel, gyerekekkel és saját korosztályával. Ha megtelik a templom itt Rábakethelyen vagy valamelyik filiában, vagy