Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

pitvaron, karját a szeme fölé emeli és kikémlel: talán engem vár... Az meg ott Júlia nővér és a kis húgom fehér kornettben: két kiterjesztett szárnyú, óriási fehér lepke. Költeményeket is­mételgetek: „Über allen Gipfeln ist Ruh', In allen Wipfeln spürest du Kaum ein Hauch. Die Vöglein schweigen im Walde: Warte nur, balde ruhest du auch..."52 Próbálom magyarra fordítani. Aztán órákat tartok a teológu­saimnak morálisból. így telik az idő, míg újra zörögnek a kon­zervdobozok. Ma megszámoltam a babszemeket, 28 van a le­vesben. Minden második nap kukoricakása van bableves he­lyett. Hogy örülök én ennek a petróleumszagú kásának! Haja­mat a tíz ujjammal fésülöm, szakállam már hónapos. Már két hete ültem így. Kértem egy őrt, akinek jó szíve volt, és mindig emberségesen szólt hozzám, hogy szeretném levá­gatni a szakállam, és lehetne-e egyszer már lemosakodni. Azt mondta, hogy külön engedély kell rá, ő a kérésemet továbbítja. Másnap megjelent egy fehér köpenyes férfi, a sötétben megta­pogatta a szakállamat és csak annyit mondott: jöjjön velem. Felvitt ebből az „alvilágból" a „fölvilágba", egy fürdőféle helyi­ségbe, ahol zuhany volt. Nagyon kíméletesen lenyírta a sza­kállamat és megjegyezte, hogy leborotválni nem szabad. Aztán levetkőztem. Mikor a zuhanyt beállította, halkan, hogy az őr 52 Nyugalom van minden hegycsúcs felett, A fakoronákon alig érzel egy leheletet. A madárkák hallgatnak az erdőben: Várj csak, nemsokára te is nyugszol... 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom