Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

konyhás fészkükbe. Jóska mint született jó ember nagy állatbarát. Volt neki betanított seregélye, egy gyönyörű kutyája, amellyel első díjat nyert.

Ebbe a boldog fészekbe állított be egy késő este volt katonatársa, aki illegálisan jött haza nyugatról. Szállást kért Jóskánál és útiköltséget. Hogyne adott volna Jóska! Megosztották a szoba-konyhát, kiforgatta a zsebeit, kikerült az útiköltség is. És ez volt a baj, mert pár napra rá, hogy elment a bajtárs, éjjel revolveres katpolos fogdmegek jelentek meg. Jóskát sarokba állították, a szobát fölforgatták. A kis asszonyka sírt. A kutya nyöszörgött, a seregély kiabált. Semmi sem használt. Jóskát elvitték, még elbúcsúzni sem engedték. És most a legnagyobb bánata az, hogy jön a hónap vége és az asszony tíz forinttal a zsebében nem tudja majd kifizetni a lakbért. Az a kisebbik baj, hogy a nyakába varrnak kémkedést, kiadják az oroszoknak és azok örömmel hurcolják ki szibériai bányába vagy erdőbe dolgozni, amivel meg is fenyegették. Azt mondták neki, hogy a fiatal asszonykáról majd ők gondoskodnak, különösen, ha csinos.

Szegény Jóska. Legszívesebben sírt volna, ha nem resteilte volna magát előttem. Vigasztaltam, ahogy az ember nagy gyereket vigasztal, és örültem annak, hogy hisz a szabadon bocsátásában, bár én nem hittem.

így jött el a nagyhét. Közben kaptunk egy harmadik társat, egy békéscsabai diákot, aki nyugatra akart szökni. Titokban imádkoztunk, hogy az őr ne hallja, és én igyekeztem nekik elmondani emlékezetből a „Mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedéseit". A diák kemény makacssággal hallgatta. Jóska szomorú szemében ott sötétlett a Golgota egész tragédiája. Otthon meg ült a szegény kicsi asszony, a hűséges kutya, és hasztalan várták.

74