Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
Intettem a fejemmel, hogy nincsenek németek. Aztán bejöttek. Minden ajtónál megkérdezték, hogy ki van benn. A padlásfeljárót is megnézték, de nem mentek föl. Mivel minden szoba üres volt, Szasa tudni akarta, hogy miért üres, és hol vannak a lakók. Azt mondtam, a pincében. Elindultunk a szűk pincelépcsőn lefelé. Én elöl, kezemben az ernyős lámpával, utánam az orosz, mögötte a partizánok. Mikor leértem a pincébe, senki sem aludt. Az édesanyák gyermekeiket szorongatták, a lányok halálsápadtan ültek a szalmazsákokon. Minden szem óriásira tágulva meredt rám. Mikor az orosz megjelent mögöttem, a sok gyerek egyszerre sírni kezdett. Szasa odaugrott az egyikhez, a másikhoz, simogatni próbálta őket, erre a sírás még rettenetesebb lett. A két partizán erre tapintatból nem is jött előbbre. „Ruszki szóidat haraso"u - mondogatta Szasa, és egyik ágytól a másikhoz ugrált. Hiába... A gyermekek nem csitultak. Fölmentünk, bevezettem őket az irodámba. Mivel az ablakredőny le volt eresztve, Szasa intett, hogy húzzam föl. Félt... Fetettem a lámpát az asztalra, és elindultam az ablak felé. Ekkor hirtelen lövés dörrent, a bal fülem mellett közvetlenül egy golyó süvített el, és befúródott a falba. Hátrafordultam, láttam Szását, amint a revolverét az egyik partizán mellének szegezi, akinek a fegyvere még füstölt. A diákpartizán halálsápadt volt. Szasa magára, majd rám mutatva ordított oroszul. Ebből megértettem, hogy azt kérdezi, melyikünket akarta agyonlőni. Odaléptem Szásához, hogy lecsitítsam. A diák halkan elmondta magyarul, mi történt:- Tegnap kaptam ezt a német fegyvert, még nem ismertem ki. Amint maguk után beléptem a szobába, a tolózár az ajtófélfába akadt, és a fegyver elsült. 12 12 Az orosz katona jó 30
