Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

Az OROSZ MEGSZÁLLÁS

Csendlakon ez volt a legnehezebb nagypéntek, amióta a régi, Anjou-korabeli templom áll. Magyarország felől, a dombokon dörögtek az ágyúk, a szép, ligetes Mura-völgyet ellepte a menekülők áradata. Kora tavasz volt még, csak az ezer meg ezer jármű alatt porzott a föld, mint nyáron.

A templomban folyt a nagypénteki szertartás. Az ablakok állandóan remegtek, a templom mégis tele volt. Sötét ruhás férfiak és gyászruhás nők a padsorokban. A templomot megfeküdte - túl a nagypéntek tragikumán - az a nehéz tudat, hogy nemsokára itt lesznek az oroszok. Mindenki erős volt, csak a kántor hangja csuklóit meg itt-ott, amikor a sok „Oremus! Felctamus genna!"-ra felelte: „Levate!"8

A szertartás után szokatlan csendben vonult ki a nép és nézte szótlanul a két sötét emberkígyót, amely a távoli és közeli úton húzódott a porban nyugat felé.

Közvetlenül az iskola előtt csendőrök vonultak szekereken. Az egyik szekéren két fiatal lány ült egyedül, sápadtan, remegve. A káplánom megismerte az egyiket, az is őt. (Egy balatoni kereskedő lánya volt.) Ekkor történt a baj. A lány szlovén nyelven odaszólt:- Segítsen rajtam, káplán úr!

Ez feléje lépett, de arra már körülfogták a csendőrök, és egy félig részeg tiszthelyettes azt rikácsolta:- Ez is a partizánokkal tart, pánszláv! A falhoz állítani!

És kezdték taszigálni a halálsápadt káplánt.

Cselekednem kellett. Utat törtem magamnak a csendőrgyűrűn keresztül és fojtott, de határozott hangon azt mondtam:

8 „Könyörögjünk! Hajtsunk térdet!" „Álljatok föl!"

23